Képviselőházi irományok, 1910. XXXVI. kötet • 958-967. sz.

Irományszámok - 1910-964. Törvényjavaslat az idegen és a saját váltóra vonatkozó jog egységesítése tárgyában az 1912. évi július hó 23. napján Hágában kelt nemzetközi egyezmény és a hozzátartozó egységes szabályzat becikkelyezéséről

134 964. szám. 53. cikk. Az Egységes Szabályzatnak e cikkében foglalt rendelkezéseket az 1912. évi LXIV t.-c. 1912. évi szeptember hó 29-étől kezdődő hatállyal nálunk már törvényerőre emelte. Az erőhatalomnak, mint bizonyos váltócselekmények elmulasztásából eredő következményeket elhárító tényezőnek, az Egységes Szabályzatba való felvétele széleskörű és hoszzas viták után történt. A magyar igazságügyi kormány is beható bírálat tárgyává tette észrevételeiben azt a szabályozást, amelyet az első hágai tervezet 67. cikke az erőhatalomra vonatkozólag megvalósított és a kiküldöttek az Egységes Szabályzat 53. cikkét a második értekezleten is csak hosszabb viták után fogadták el. A Vt. értelmében a váltócselekmények határidejének elmulasztása feltétlenül maga után vonja a törvényben hozzá fűzött következményeket; igazolásnak itt semmiféle alapon helye nem lehet. Ezzel szemben a francia és angol jog mentesítik a súlyos jogi következmények alól azokat a mulasztásokat, amelyeket erőhatalom okozott és pedig nemcsak akkor, ha általános, nagyobb körre kiterjedő akadály keletkezik, hanem az úgynevezett személyes erőhatalom esetében is; tehát, ha az akadály egy egyén személyében forog fenn, például a határidő betartása a váltóbirtokost, vagy az óvatolással megbízott egyént váratlanul érő betegség miatt válik lehetetlenné. A magyar váltójog álláspontja minden szigorúsága és méltánytalansága mellett következetes és egyúttal határozott jogi helyzetet teremtett, míg az erőhatalomnak a határidők elmulasztása esetében való figyelembe vétele kisebb-nagyobb bizonytalanságot alkalmas felidézni. És főleg a váltójog természetével elvi ellentétben álló eme bizonytalanságnak elkerülése volt leglényegesebb oka annak, hogy Yt.-ünk a váltójogi cselekményekkel szemben nem tulajdonított az erőhatalomnak befolyást. A kereskedelmi forgalom érdeke és a méltányosság követelménye azonban mind erősebb és erősebb mértékben kívánták az erőhatalomnak a váltójog területén is a figyelembe vételét. Az erőhatalom váltójogi hatályának megállapítása tekintetében két megoldás között kellett választani. Vájjon csak halasztó hatálya legyen-e az erőhatalomnak, avagy az erőhatalom fennforgása azzal a következménnyel járjon, hogy ilyenkor a váltójogok fenntartása érdekében szükségtelen a váltócselekmények elvégzése; tehát például bemutatás és óvás feltétele nélkül is jogosított legyen-e a váltóbirtokos visszkeresetet indítani. Ha a törvényes szabályozás a váltóbirtokos érdekét méltányolja inkább, akkor az utóbbi, ha pedig a váltókötelezettekét, akkor az előbbi hatályt fűzi az erőhatalom bekövetkezéséhez. Az Egységes Szabályzat a középutat választja, amidőn elvként a meghosszabbító hatályt fűzi az erőhatalomhoz és köréből kizárja azokat az eseményeket, amelyek merőben a váltóbirtokos vagy megbízottja személyét érintik, viszont megadja a váltóbirtokosnak a jogot, hogy a különben szükséges váltócselekmény betartása nélkül is visszkeresetet indítson, ha az erőhatalom 30 napnál hosszabb ideig tart. Ez a megoldás annak megfontolásán alapszik, hogy a visszkereset azonnali megindításának megengedése gazdaságilag hátrányos volna, mert a váltó perlése az egyik helyen fellépett erőhatalom hatását más váltókötelezettekre nézve is kiterjesztené, holott a legtöbbször csak rövidebb ideig tartó erőhatalom esetében az utólagos fizetés vagy egyéb rendezés többnyire könnyebben létrejöhet, úgy hogy a váltóbirtokos joggal kényszeríthető a 30 napig tartó várakozásra. 30 napnál hosszabb ideig tartó eseménynél viszont méltányos, hogy a váltóbirtokos érvényesíthesse igényei t