Képviselőházi irományok, 1910. XXXVI. kötet • 958-967. sz.

Irományszámok - 1910-964. Törvényjavaslat az idegen és a saját váltóra vonatkozó jog egységesítése tárgyában az 1912. évi július hó 23. napján Hágában kelt nemzetközi egyezmény és a hozzátartozó egységes szabályzat becikkelyezéséről

964. szám. 127 Az Egységes Szabályzat 39. cikke a 3. bekezdésnek 1. mondatában a joggyakorlatot egyszerű és a forgalom érdekeit is méltányoló irányelvvel látja •el. Ha az intézvényezett nem a váltó szerint arra jogosított személynek, hanem másnak fizet avagy a váltó szerint arra jogosított személy bármelyokból (például kiskorúság, csőd stb.) nem volt jogosított a váltó-összeg felvételére, akkor mindenekelőtt azt kell vizsgálni, hogy fennforog-e az intézvényezett részéről csalárdság vagy súlyos gondatlanság. A fizető azonban, hasonlóan jelenlegi jogunkhoz, mindenesetben azt köteles vizsgálni, hogy a váltóbirtokos jogosultságát a hátiratok összefüggő láncolata a 15. cikknek megfelelően igazolja-e. Másrészről a forgatók aláírásának valódiságát nem köteles vizsgálni és így ennek a vizsgálatnak elmulasztása nem állapít meg terhére súlyos gondatlanságot. 40. cikk. A 40. cikk bizonyos kiegészítésekkel átveszi a Vt. 37. §-ának a pénzénemre vonatkozó rendelkezéseit. Az 1. bekezdés 2. mondatának az a rendelkezése, hogy az idegen pénz értékét a fizetés helyén fennálló szokások határozzák meg, lényegileg megfelel jelenlegi jogunknak is. Az átszámításnál az -a nap irányadó, amelyen a váitóösszeg kifizetése követelhető, tehát a váltó esedékességének napja; ha a lejárat előtti visszkereset esete forog fenn, akkor ennek helyébe a visszkereseti jog megnyíltának a napja lép. Egészen új az 1. bekezdés utolsó mondata. Ez, összhangzásban az angol szokásban ismert »at exchange as per indorsement« záradékkal, feljogosítja a kibocsátót annak kikötésére, hogy a fizetendő összeget a váltóban meghatározott vagy valamely forgató által meghatározandó értékben kell számítani, amikor is ez az Összeg az országban forgalomban levő pénznemben fizetendő. Ez a rendelkezés a külföldi kivitel szükségleteinek felel meg. Tekintettel arra, hogy bizonyos államokban különböző értékű pénznemeket ugyanazzal a hévvel jelölnek meg (például Svédországban és Magyarországon a iorona), a 40. cikk 2. bekezdése még külön kimondja, hogy kétség esetén ilyenkor a teljesítés helyén forgalomban levő pénznem értendő (v. ö. a Kt. 326. :§-ával). 41. cikk. A 41. cikk hasonlóan a Vt. 40. §-ához, megadja az elfogadónak a jogot :a váltóösszeg letétbe helyezésére abban az esetben, ha a váltót fizetés végett kellő időben nem mutatják be. Hogy az Egységes Szabályzat nem elfogadóról, hanem az »adós«-ról tesz említést, ennek az a magyarázata, hogy a francia jog területén az Egyezmény 14. cikke értelmében fenntartott francia felfogás szerint az értesített és fedezettel bíró intézvényezett, ha nem is fogadta el a váltót, a váltóbirtokos adósa. Az Egységes Szabályzat nem veszi át váltótörvényünk 40. §-ának második mondatát (»A letétel érvényességéhez a váltóbirtokos megidéztetése nem szükséges«); mert az felesleges kijelentést tartalmaz, és maga a letétel körüli eljárás szabályozása az egyes államok eljárási jogának körébe tartozik.