Képviselőházi irományok, 1910. XXXVI. kötet • 958-967. sz.

Irományszámok - 1910-964. Törvényjavaslat az idegen és a saját váltóra vonatkozó jog egységesítése tárgyában az 1912. évi július hó 23. napján Hágában kelt nemzetközi egyezmény és a hozzátartozó egységes szabályzat becikkelyezéséről

106 964. szám. •és konzuli bíráskodásuk kerületeire is kiterjed, de csak annyiban, amennyiben a szóbanforgó területeken az anyaország törvényei érvényben vannak. Az 1. cikk kiegészítésekép a magyar kiküldöttek a hágai államértekezleten oly rendelkezés felvételét javasolták, hogy az Egységes Szabályzatot, Tendelkezéseinek sérelme nélkül és az abban nem szabályozott vonatkozásokban minden állam kiegészítheti. Ennek az Egyezményben való kijelentését azonban egyes kiküldöttek veszedelmesnek tekintették. Attól tartottak ugyanis, iogyha ily rendelkezést az Egyezménybe felvesznek, egyes törvényhozások azt kitérjesztőleg találnák értelmezni; jelesül, hogy a kiegészítésnek gyakorlatilag amúgy is nehezen elhatárolható címe alatt az Egységes Szabályzat -egyes rendelkezéseinek magyarázatára is áttérnének, amit a nehezen megalkotott egység veszélyeztetése nélkül megengedni nem lehet. A tárgyalások eredményeként abban történt megállapodás, hogy az Egyezmény első cikkének ilynemű kiegészítése elmaradt ugyan, azonban a bizottság az Egyezményről az államértekezlet elé terjesztett és ezáltal tudomásul vett jelentésében kiemelte, hogy az egyes államok külön törvényalkotó joga fennmarad, nemcsak az egyezményi »fenntartások«-ban foglalt, hanem mindazokban a váltójogi kérdésekben, amelyeket az államértekezlet — a tanácskozásokból, jelentésekből vagy az Egységes Szabályzat egyes rendelkezéseiből kitünőleg — az egységes szabályozás keretén kívül hagyni szándékozott, és hogy különösen ilyennek tekinti a bizottság a »blancováltók« vagyis az utólagos kitöltési jog kérdését. 2—12. cikkek. Ezek a cikkek azokat a fenntartásokat tartalmazzák, amelyeknek alapján -a szerződő államok az Egységes Szabályzattól eltérő rendelkezéseket állapíthatnak meg. Az e cikkekben említett fenntartások rendszerint megemlítik, hogy a többi szerződő állam minő elbánásban köteles részesíteni az egyes államoknak külön rendelkezéseit. E tekintetben kivételek: a 2., 3., 10. és 11. cikkek, amelyek bizonyos váltónyilatkozatok formájára és egyes váltócselekményekre vonatkoznak; e részben az Egységes Szabályzat 74—76. cikkeiben van rendelkezés a törvények összeütközéséről. Ami az egyes fenntartásokat illeti, a következőket terjesztem elő: A 2. cikkben a váltóelnevezésre vonatkozólag foglalt fenntartással a magyar állam nem fog élni. A váltóelnevezós magában az okiiat szövegében a Vt. 3. §-ának 1. pontja értelmében lényeges kellók. E szabály fontos biztosítók arra nézve, hogy a váltó intézményével visszaélések ne történjeinek. Fenntartását nálunk mindenki óhajtja. A 3. cikk oly kép rendelkezik, hogy minden állam a területén vállalt váltókötelezettségek tekintetében az aláírás pótlásának módozatát (vagyis az írni nem tudók, az írni nem képesek váltónyilatkozatának kérdését) szabályozhatja, azzal a korlátozással, hogy a kötelezettnek akaratnyilatkozata a váltóokmányon hitelesen igazolandó. Hazánkban az írni nem tudók száma még most is nagy; nem szorul tehát bővebb indokolásra, hogy e kérdést az Egységes Szabályzat alapján alkotandó hazai törvényünk nem mellőzheti. Ezt a kérdést szabályozza a váltóról szóló törvényjavaslat 82. §-a. Az Egyezmény 4. cikkéről az Egységes Szabályzat 18. cikkének indokolása szól. Az ott kifejtett okból a magyar törvényhozásnak nem kell e cikkben «,dott azzal a joggal élnie, amely szerint elrendelhetné, hogy a területén ki-