Képviselőházi irományok, 1910. XXXIV. kötet • 887-903. sz.

Irományszámok - 1910-891. A képviselőház igazságügyi bizottságának jelentése az esküdtbiróság előtti eljárásra és a semmisségi panaszra vonatkozó rendelkezések módosításáról szóló 887. számú törvényjavaslat tárgyában

891. szám 95 nak e téren való orvoslását, az arra illetékes szakkörök is nélkülözhetetlennek tartják a megfelelő reformot. Nemcsak nálunk, de Európának úgyszólván minden államában felismerték, hogy az esküdtbíróság eddigi alakjában ós a mai perorvoslati rendszer mellett nem teljesen váltotta be a hozzáfűzött reményeket; működése nem mindig találkozik közmegnyugvással. Európaszerte nem ritka azoknak a jelentőségükben messze kiható eseteknek a száma, amelyekben az esküdtek határozata az igazságérzetet kihivóan sérti, sőt általános megdöbbenést kelt. Ezek a szomorú következetességgel ismétlődő esetek mindannyiszor izgalomba hozzák a kedélyeket; fájdalmasan érintik szóles rétegek jogi meggyőződését ; indokolt aggodalmat támasztanak a jogbiztonság iránt; bizalmatlanságot keltenek az esküdtbíráskodással szemben. Ilyenkor mindig hangossá válik a sürgető kívánság az esküdtszók reformja, sőt eltörlése iránt. Megnyugvással állapítja meg az igazságügyi bizottság, hogy a tisztelt Ház elé terjesztett törvényjavaslat megalkotásában az igazságügyi kormányt nem a nyilvánosság nagyobb érdeklődését felkeltő ós gyakran felháborító esetek izgalmas hangulata vagy valamely politikai mellóktekintet, hanem a jogbiztonság, tehát a közszabadság hathatós védelme, az egyéni szabadság biztosításának lelkiismeretes tiszteletben tartása, a magyar történelem fényes hagyományai ós a magyar esküdtszók hivatása iránt táplált bizalom szempontjai irányították. Ily elvekből indulva ki — amelyek hivatva vannak arra, hogy a törvényhozásnak ós az ország közvéleményének megnyugtatását, bizalmát és hozzájárulását teljes mértékben megnyerjék, — a törvényjavaslat az esküdtszéknek hazai talajon gyökeret vert intézményét a maga egészében, csorbítatlanul, szellemének érintése nélkül fenntartja, de gondoskodik arról, hogy az esküdtszók a lényegét nem érintő eljárási módosítások után hivatásának: a tárgyilagos, a felemelő ós a megnyugtató igazság kiszolgáltatásának inkább megfelelhessen, mint ahogy ez a fennálló jogszabályok keretei közt lehetséges volt. II. Az esküdtszék behozatala hazánkba; a reform szüksége. Az igazságügyi kormánynak ezt az elhatározását a bizottság már az esküdtszók hazánkba történt behozatalának történetéből vett indokokból is egyértelműen helyesli. Az esküdtszók behozatala ugyanis visszanyúlik abba a maga körül dicsfényt árasztó reformmozgalomba, amelynek Magyarország egész szellemi regenerációját köszönheti, a negyvenes évek közéleti küzdelmeibe. A judikatura abban az időben az úri székek és a megyék kezében volt; a felső fokon működő bíróságok sem voltak a bírói függetlenség szükséges attribútumaival felruházva. Az alsófokon hiányzott a hivatásos bíróságtól megkívánható szakképzettség, a felsőbíróságok, mint a XIX. század első felében lefolytatott politikai perek bizonyítják, eltávolodtak a nemzet'érzésvilágától ós jogórzetétől. Ily körülmények közt a reformátorok tekintélyes része szívesen karolta fel nyugateurópai, főleg angol példára hivatkozva, az esküdtszók behozatalát, amelyet önkormányzati természeténél fogva a megyei életbe könnyen bekapcsolhatónak véltek. »Municipális rendszerünk « — mondja Deák Ferenc és társainak külön véleménye,— »és azon törvényes gyakorlat, amelynél fogva számosan, kik tisztviselők nem valának is, részt vettek a közdolgok forgatásában, sok önállású