Képviselőházi irományok, 1910. XXXIV. kötet • 887-903. sz.
Irományszámok - 1910-887. Törvényjavaslat az esküdtbíróság előtti eljárásra és a semmisségi panaszra vonatkozó rendelkezések módosításáról
887. szám. 17 kasszatórius jogkört engedtek; e bíróságok megsemmisíthetik az eljárást és az elsőfokú ítéletet, de nem helyettesíthetik más érdemleges határozattal. Az esküdtbíróságok ítéleteivel szemben pedig — ennek a rendszernek következetes kiépítése gyanánt — arra az álláspontra helyezkedtek a törvényhozók, hogy azokat, mint a nép ítéleteit, anyagi okokból még csak érinteni sem lehet, hacsak — kivételesen —- azért nem, mert az esküdtek ártatlan vádlottat mondtak ki bűnösnek. A bűnös felmentésével szemben, mint amely a jogrendet oly nagy mértékben nem rendíti meg, semmiféle beavatkozásra módot nem nyújtottak. Egyes más európai perjogok, így az 1873. évi német ós az 1876. évi osztrák bűnvádi perrendtartás a szakbíróságok ítéleteivel szemben már nemcsak kasszatórius jogot adtak a felső bíróságnak, hanem megengedtek, hogy anyagi semmisségi okokból érdemben is megváltoztassák az alsóbb bíróságok ítéleteit. Abból a helyes felfogásból indultak ki, hogy felesleges munkapazarlás az alsóbb bíróságot újabb elj utasítani, amikor az eljáró felső bíróság tisztán látja az alsóbb bíróság jogi tévedését és jól tudja, mi lenne a helyes ítélet, tehát minden újabb fáradság nélkül meg is hozhatja azt. Alaki semmisségi okok esetére az utóbb említett perjogok is természetszerűen a kasszatórius rendszert tartották fenn. A magyar bűnvádi perrendtartás az utóbbi perjogokban megjelölt célszerűbb ós éppen ezért helyesebb ösvényen jár; kir. Kúriánk anyagi semmisségi okok esetében elvileg belenyúlhat az ügy érdemébe is. Ennek a rendszernek természetes folyománya, hogy az ítélet helyesbítésének joga a kir. Kúriát az esküdtbíróság ítéleteivel szemben is megilleti, ha anyagi semmisségi okok forognak fenn. A kir. Kúria a legutóbbi időben hozott is néhány határozatot, amelylyel a törvényben biztosított reformatórius jogkörét felismerve, érdemben megváltoztatta az esküdtbíróság ítéletét. Ezek a reformáló, érdemleges határozatok csak oly ítéletekre vonatkoztak, amelyekkel az esküdtbíróság a vádlottat — a kir. Kúria nézete szerint tévesen — bűnösnek mondta ki. Más ítéleteket a kir. Kúria nem érinthetett, mert a nemleges verdikt nem tartalmazván ténymegállapítást, a Kúriának tényleg nem volt módja felülvizsgálni a jogkérdés megoldásának helyességót vagy helytelenségét sem. A bűnvádi perrendtartás tehát nyilvánvalóan nem építette ki elég következetesen a francia kasszatórius rendszertől eltérő s a német-osztrák revízióhoz közeledő rendszerét; felruházta ugyan a kir. Kúriát reformatórius jogkörrel, de elmulasztotta, hogy gondoskodjék arról a ténybeli alapról, amelyen ezt a jogkört gyakorolni lehet. , , Innét erednek a gyakorlati életben jelentkező hibák; ezeken kíván segíteni a javaslat, amikor az esküdtekhez intézett kérdéseket úgy téteti fel, hogy az esküdtek merőben jogi tévedéseivel szemben a kir. Kúria a maga reformáló jogkörét érvényre juttathassa. A javaslatnak azonban egy lépéssel tovább is kell mennie. Büntető perjogunk elveinek következetes továbbfejlesztése s az állam és a társadadalom eminens érdeke, hogy legfőbb bíróságunk az esküdtek ténybeli tévedése esetében se legyen tehetetlenségre kárhoztatva. Módot keres tehát a javaslat arra is, hogy az esküdtbíráskodás lényegének érintése nélkül, fenntartva azt az elvét, hogy az esküdtbíróság hatáskörébe tartozó ügyekben a végleges ténymegállapítás minden körülmények közt az esküdtszék joga maradjon, — a tévedések helyrehozása mégis lehetővé váljék. • Képv. iromány. 1910—1915. XXXIV. kötet. 3
