Képviselőházi irományok, 1910. XXXIII. kötet • 886. sz.

Irományszámok - 1910-886. A polgári törvénykönyv javaslata indokolásának 3-ik és 4-ik része

836-838. §. 47 megfelelőbbnek, dispozítiv szabállyal e mellett dönt: a hitelező ily esetben a szerződéstől elállhat (835. §.). Hogy az elállásra már a nem teljesítés puszta ténye jogosítja-e a hitelezőt, vagy szükséges-e, hogy a teljesítés az adósnak felróható okból maradt légyen el, az a felek intentiója szerint elbírálandó ténykérdés. A jogvesztés kikötésével kapcsolatban gyakran az a kikötés is előfordul, hogy ha a hitelező az adós mulasztása miatt a szerződéstől eláll, az adós részéről addig teljesített részleges szolgáltatások — a már lefizetett részletek — a hitelező javára odavesznek. Ez a kikötés nem esik a bírságkikötés fogalma alá, de rokontermészetű vele, mert egyrészt az adósra gyakorolt nyomás által a szerződós pontos teljesítését akarja kierőszakolni, másrészt fel akarja menteni a hitelezőt azon kárnak bizonyítása alól, amelynek megtérítését elállása esetében a 844. §. 2. bekezdése s a 849. §. értelmében követelheti. Habár a kikötést ezen céljára való tekintettel nem lehet feltétlenül károsnak tekinteni, az még sokkal nagyobb mórtékben nyújt alkalmat visszaélésekre, mint a bírságkikötés, amelynél azért is veszedelmesebb, mert míg a késedelem esetére kikötött bírság rendszerint annál inkább sújtja az adóst, minél tovább tart a késedelem, addig megfordítva ebből a kikötésből annál súlyosabb hátrány háramlik az adósra, minél nagyobb részszolgáltatást teljesített már, tehát minél kisebb a mulasztása. Ez szükségessé teszi, hogy az ily kikötés érvényességéhez egyrészt ugyanazok az alaki kellékek kívántassanak meg, amelyeket a Tj. a bírság kikötésére nézve előszab; másrészt, hogy a kikötött hátrány a bírságra nézve fennálló szabályok szerint bíróilag mérsékelhető legyen. E mellett itt már meg kell követelni, hogy a kikötött hátrány az adóst csak abban az esetben érje, ha a mulasztás neki felróható (836. §.). TIZENEGYEDIK FEJEZET. Elállás. 837—849. §. I. T. 1055-1069. §.; Ind. III. k. 233-244. 1.; Főelőadm. VI. k., 191-198.1. [I. J. T. V. évi 1284— 1291. 1.]; II. T. 837-849. §. I. A 837—844. §-okban a Tj. egységesen szabályozza az elállást mindazokra az esetekre nézve, amelyekben a felek valamelyikét szerződési kikötésnél fogva akár feltétlenül, akár csak bizonyos körülmény beállta esetére a szerződés egyoldalú felbo áthatásának joga megilleti. E szabályok tehát a kedvezőbb ajánlat fenntartásával (in diem addictio) és a jogvesztés kikötésósével (lex commissoria) kötött szerződésekre is alkalmazandók, az utóbbiakra azonban azokkal az eltérésekkel, amelyek a 844. §-ból folynak. Hogy az elállási jogot már a szerződés megkötésekor vagy később állapították-e meg a felek, az e szabályok alkalmazására nézve különbséget nem tesz. Az elállásra jogosult fél mindezen esetekben a másik félhez intézett egyoldalú nyilatkozattal gj^akorolja jogát (837. §.). Az elállás hatását illetőleg á Tj. nem követi a kereskedelmi törvényt (364. §. 1. bek.); az elállás kijelentése nem hat bontó feltételként, nem állítja helyre ipso jure az előbbi jogállapot, hanem csak a feleknek erre vonatkozó kölcsönös kötelezettségét állapítja meg. Ez a szabályozás a forgalom érdekeinek inkább felel meg, mert a már foganatba ment dologi jogváltozások