Képviselőházi irományok, 1910. XXXIII. kötet • 886. sz.

Irományszámok - 1910-886. A polgári törvénykönyv javaslata indokolásának 3-ik és 4-ik része

204 ellenzése nélkül szolgálatot teljesít, csak a tényleges szolgálat idejének megfelelő aránylagos munkabér illeti (1322. §. 2. bek.). A szolgálati viszony tartamát a felek ugyan maguk határozhatják meg ; azonban tekintettel arra, hogy a szolgálati viszony azon szoros kapcsolatnál fogva, amelyet a felek között teremt, a körülmények változtával könnyen túlterhessé válhatik az egyik vagy a másik félre, különösen a munkavállalóra, a Tj. a felek szerződési szabadságát a szolgálati viszony tartama tekintetében két irányban korlátozza. Egyrészt mind gazdasági, mind szociális szempontból megengedhetetlennek tekinti, hogy a munkavállaló túlhosszú időre, talán egész élete tartamára, lemondjon önrendelkezési jogáról és egész gazdasági tevékenységét más ember szolgálatába állítsa; kényszerítő jogszabállyal kimondja tehát, hogy aki öt évnél hosszabb időre vagy valamely személy élettartamára kötelezte magát szolgálattételre, öt év eltelte után a szolgálatot á törvényben meghatározott szabályok szerint felmondhatja (1321. §.). Másrészt fontos okból mindegyik félnek lehetővé teszi, még öt évnél előbb is, a határozott időre kötött szolgálati szerződésnek időelőtti megszüntetését. A fontos okokat a Tj. nem sorolja fel taxatíve, mint a speciális törvények legtöbbje ; megkülömbözteti azonban a különösen fontosakat, amelyek a szolgálati viszonynak rögtöni hatályú felmondására adnak okot, az egyéb nyomós okoktól, amelyekből e viszonyt csak a törvényes felmondási idők megtartásával lehet felmondani. Rögtöni hatályú felmondásra bármelyik fél akkor van jogosítva, ha érdekei jelentékenyen veszélyeztetve vannak azáltal, hogy a másik fél nem tesz eleget a szerződésből folyó kötelezettségeinek (1323. §. 1. bek.). Subjectiv vétkesség a másik fél részén nem kívántatik meg ; önként értetődik azonban, hogy amennyiben a szerződésből folyó kötelezettségek teljesítését oly körülmény akadályozza, amelynek veszélyét az 1308., 1309. §-okhoz képest a munkaadó viseli, az utóbbi emiatt nem mondhat fel rögtöni hatállyal. A munkavállaló érdekeire való méltányos tekintet indokolja, hogy a Tj. neki abban az esetben is megadja a rögtöni hatályxi felmondás jogát, ha a szolgálat folytatása erkölcsiségét vagy jó hírnevét veszélyezteti, valamint akkor, ha életét, testi épségét, egészségét vagy munkaerejét oly veszélynek teszi ki, amelyet a szerződés megkötésekor nem lehetett egykönnyen előre látni (1323. §. 2. bek.). Hogy olyan szolgálati szerződést, amelyet kiskorú vagy gyámság alá helyezett személy mint munkavállaló maga kötött, ennek törvényes képviselője akkor is bármikor felbonthat, ha a szolgálatból a munkavállalóra háramolható veszély előre volt látható, az a 715. §. 2. bekezdéséből tűnik ki. Hogy mi képez oly nyomós okot, amelynek alapján a szolgálati viszony a törvényes felmondási idők megtartásával időelőtt felmondható, az az eset körülményei szerint bírálandó el; csak annyiban ad a Tj. a joggyakorlatnak erre nézve útmutatást, hogy a felmondó fél személyi vagy vagyoni viszonyaiban időközben hibáján kívül beállott változást (pl. hogy a munkavállaló időközben házasságot kötött vagy örökség szállt reá) kifejezetten kiemeli mint oly körülményt, amely a felmondásra nyomós oknak fogadandó el, ha ennek folytán a szolgálati viszony folytatása az illető félre nézve érdekeinek jelentékeny sérelmével járna (1323. §. 3. bek.). Időelőtti felmondás esetében a munkavállalót a munkabérnek a szolgálati viszony megszűntének időpontjáig járó aránylagos része illeti. Minthogy azonban előfordulhat, — kivált oly szolgálati viszonyban, ahol a munkavállaló teendői nem egyenlők a szolgálati idő minden szakában — hog}^ a szolgálati viszony időelőtti megszűnése következtében az addig teljesített szolgálatok a munkaadóra