Képviselőházi irományok, 1910. XXXIII. kötet • 886. sz.

Irományszámok - 1910-886. A polgári törvénykönyv javaslata indokolásának 3-ik és 4-ik része

188 követelése tekintetében adja meg a törvényes zálogjogot (1254. §. 1. bek.), és csak más hitelezővel szemben, aki a bérbeadó törvényes zálogjogával terhelt ingókat lefoglaltatja, korlátozza a zálogjog hatályát annyiban, hogy azt, akár a múltra, akár a folyó negyedévi vagy a jövő félévi bér tekintetében érvényesíttetik, vele szemben mindig csak legfeljebb félévi bér erejéig engedi érvényesíteni (1258. §. 1. bek.). Az eltérés, amennyiben a múltra járó bérre vonatkozik, azzal van indokolva, hogy a korlátozásra csak a foglaltató hitelezők érdekében van szükség; ellenben méltánytalan volna, ha a bérbeadó a bérlővel szemben is csak azért vesztené el bérkövetelésének dologi fedezetét, mert neki lejárt tartozásának kiegyenlítésére félévnél hosszabb haladékot engedett. Abban megegyezik a Tj. a fennálló joggal, hogy a törvényes zálogjogot a bérbeadónak egyéb, különösen kártérítésre irányuló követeléseire nem terjeszti ki. Nincs ok arra, hogy a törvény a bérbeadót a kártérítési követelések tekintetében más szerződő felekkel szemben kiváltságban részesítse. Kártérítési követelése lehet a bérlőnek is a bérleti szerződés alapján a bérbeadó ellen ; ha a törvény a bérlőnek ezt a követelését nem biztosítja törvényes zálogjoggal, sőt a visszatartási jogot is megtagadja tőle (1267. §. 2. bek.), a bérbeadó sem tarthat számot ily kedvezményre. Minthogy továbbá a kártérítési követelések mindig többé-kevésbbé bizonytalanok, a törvényes zálogjognak a kártérítési követelésekre való kiterjesztése azzal a veszéllyel járna, hogy sok esetben a bérlőnek zaklatására és megkárosítására szolgáltatna alkalmat. Már pedig a jelenlegi lakásviszonyok mellett a Tj. szociálpolitikai szempontból kerülendőnek tartott minden oly innovatiot, amely a bérbeadók túlerejét a bérlőkkel mint gazdaságilag gyengébbekkel szemben még fokozná. b) Azon dolgok köre, amelyekre a törvényes zálogjog kiterjed, a Tj.-ban szűkebbre van szabva, mint a fennálló jogban. Az 1881 : LX. t.-c. 72. §-ának 2. bekezdése szerint a zálogjog általában „a kibérelt helyiségben levő ingóságokat" terheli, tekintet nélkül arra, hogy kinek a tulajdonában vannak, hogy ki hozta oda és hogy minő célra szolgálnak ; egyedül azok a dolgok vannak kivéve, amelyek a bérlő birtokába törvény által tiltott módon jutottak. Ily terjedelemben a zálogjog nem volt fenntartható, mert hogy a bérbeadónak oly dolgok legyenek lekötve, amelyek a bérlet tárgyának használatával semmi kapcsolatban nincsenek és talán csak véletlenül vagy átmenetileg kerültek a bérlemény területére, annak nincs belső jogosultsága. A Tj. szerint a törvényes zálogjog csak azokat az ingó dolgokat terheli, amelyek arra valók, hogy a bérleményt a szerződésszerű célra használni lehessen (mint lakásbérletnél a bútorzat és egyéb lakásfelszerelés, üzleti helyiségek bérleténél az árútár és üzleti berendezés) ; és ezeket is csak úgy, ha a bérlő vagy vele együtt lakó házastársa vagy gyermeke hozta a bérlemény területére (1254. §. 1. bek.). A bérbeadó a dolog természete szerint csak erre a fedezetre számíthat, mert nincs is módjában ellenőrizni, hogy miféle egyéb dolgokat (készpénzt, értékpapírokat, ékszereket stb.) hozott magával a bérlő vagy hogy mit hozott oda utólag albérlő vagy más harmadik személy. Másrészt azonban kell is, hogy a bérbeadó erre a fedezetre biztosan számíthasson ; ép azért nem követeli meg a Tj., hogy az az ingóság, amelyet a bérlő vagy vele együtt lakó házastársa vagy gyermeke a bérlemény használása céljára oda hozott, ezeknek tulajdonát képezze. A zálogjog alól a Tj. nemcsak, mint a fennálló jog, azokat a dolgokat veszi ki, amelyek tiltott-úton jutottak birtokosuk kezéhez, hanem azokat is, amelyek végrehajtás alá nem vonhatók ; mert azon humanitárius szempontoknak, amelyek a törvényhozást arra indították, hogy az adós nélkülözhetetlen ingóságait a végre-