Képviselőházi irományok, 1910. XXXIII. kötet • 886. sz.

Irományszámok - 1910-886. A polgári törvénykönyv javaslata indokolásának 3-ik és 4-ik része

. 1169—1172. §. 167 síthető. A Tj. a szavatosságból eredő követelések tekintetében e szabály alól, a K. T. 349. §-nak példájára, kivételt tesz, amennyiben kimondja, hogy a vevőnek a hiány alapján megtehető kifogása és az a joga, hogy kártérítési követelését az eladóval szemben beszámításra használja, a szavatosságból eredő követeléseinek elévülése után is fennmarad, ha az elévülés beállta előtt az eladót a hiányról értesítette vagy vele szemben oly egyéb jogcselekményt vitt véghez, amelyet a Tj. az értesítéssel egyenlő hatásúnak vesz. Nyilván célszerűtlen és méltánytalan volna a vevőt perre utalni oly esetben, mikor ő a szavatossági hiányból eredő jogát csak az eladó követelésével szemben védelmül akarja használni; az eladó érdeke ilyenkor eléggé meg van óva, ha a hiányról kellő időben értesíttetett. Hogy az említett előfeltételek nélkül is fennmarad a vevő kifogása és beszámítási joga, ha az eladó a hiányt csalárdul elhallgatta, tehát tiltott cselekményt követett el, az megfelel az 1473. §. azon szabályának, hogy az adós, akit a hitelező tiltott cselekmény által bírt reá a kötelezettség elvállalására, ennek teljesítését abban az esetben is megtagadhatja, ha a tiltott cselekmény alapján a hitelező ellen támasztható saját követelése már elévült (1169. §.). III. Közös szabályok a szavatosságnak mindkét nemére. A szavatosságról szóló fejezet végén a Tj. a fenti cím alatt néhány szabályt foglal össze, amely a szavatosság mindkét nemére áll. A szavatosság szabályai általában csak dispositiv szabályok, amelyeket a felek szerződésileg akár az eladó, akár a vevő javára módosíthatnak. Annyiban azonban korlátot szab a Tj. a szerződési szabadságnak, amennyiben az eladó szavatosságát kizáró vagy korlátozó kikötést hatálytalannak jelenti ki, ha az eladó jogának fogyatékos voltát vagy az eladott dolog hiányát a vevő előtt csalárdul elhallgatta (1170. §.). A rendelkezés annyiban túlmegy az általános szabályokon, hogy a vevő eszerint nincs a csalárd megtévesztés miatti megtámadásra utalva és hogy a szava tosságra vonatkozó eme kikötés hatálytalansága nem érinti egyébként a szerződés érvényét. Fent már említve volt, hogy azok a követelések, amelyek az eladót a dologra vonatkozólag mások' — különösen szavatosság alapján a saját jogelődje — ellen megilletik, a vételi szerződésnél fogva ipso jure nem szállnak át a vevőre. A vevőnek azonban, akinek szavatosságból eredő követelése van az eladó ellen, sokszor, különösen ha az eladó fizetőképtelen, érdekében állhat, hogy saját követelésének érvényesítése helyett azt a követelést érvényesíthesse, mely az eladót a szavatosságát megállapító körülménynél fogva ugyancsak szavatosság alapján a saját jogelődje ellen illeti. A Tj. ugyanazért feljogosítja őt, hogy ezen követelésének átruházását annyiban követelhesse, amennyiben az övét meg nem haladja. Egyúttal, nehogy az eladó a vevő jogát meghiúsíthassa, kimondja azt is, hogy az átruházást megtörténtnek kell tekinteni, mihelyt a vevő ebbeli kívánatát az eladónak kijelenti; hogy tehát az eladónak későbbi rendelkezései vagy az ő jogán végrehajtási vagy csőd eljárásban történő rendelkezések a vevőnek a követelésre való jogát nem érintik (1171. §.). A Tj. végre mind a jogért, mind a dolog hiánymentességéért való szavatosság szabályait megfelelően kiterjeszti azon egyéb szerződésekre is, amelyek valamely tárgynak ellenérték fejében való elidegenítésére vagy megterhelésére irányulnak (1172. §.). A cserére nézve, amelyre az 1199. §. értelmében különben is a vétel szabályai állanak, e rendelkezésnek nincs különösebb jelentősége ,* szintoly kevéssé azon jogügyletekre, amelyekre vonatkozóiaga Tj., hogy kételyeknek elejét vegye,