Képviselőházi irományok, 1910. XXXIII. kötet • 886. sz.

Irományszámok - 1910-886. A polgári törvénykönyv javaslata indokolásának 3-ik és 4-ik része

1062. §. 139 mondja ugyanis, hogy ha perképességgel nem bíró egyénnek az elévülés idejének utolsó hat hónapja alatt bármely időpontban nem volt törvényes képviselője, az elévülés vele szemben nem fejeződik be előbb, mint hat hónappal azon időpont után, amelyben perképes lett vagy törvényes képviselőt kapott. Minthogy a szabály akkor is áll, ha a nem perképes személy a hat hónap alatt képviselőjét ismét elveszti: az új képviselőnek minden esetben elegendő idő áll rendelkezésére, hogy képviseltje követeléséről tájékozódjék ós annak érvényesítése végett a szükséges joglépéseket megtegye. A képviselet hiányával egyenlőnek tekinti a Tj., ha a törvényes képviselő elveszti perképességét vagy ha közte és képviseltje között a megindítandó perre nézve érdekellentét áll fenn, mert ezekben az esetekben a képviselő a kiskorút vagy gyámság alá helyezettet hatályosan nem képviselheti (1059. §.). f) A jogváltozás, amelyet a hitelező vagy az adós halála előidéz, kívánatossá teszi, hogy az örökösre hárult, illetőleg az örökös ellen érvényesítendő követeléseknek az örökség megnyíltakor még folyamatban levő elévülése csak bizonyos idővel az örökség megnyílta után legyen befejezhető. Az örökösnek időt kell engedni arra, hogy a reá szállott követelésről tájékozódjék és az érvényesítéséhez vagy legalább az elévülés félbeszakításához szükséges cselekményeket megtehesse. Viszont ha az adós hal meg, a hitelezőnek lehetővé kell tenni, hogy örököseit kinyomozhassa vagy előkészíthesse azokat a joglópéseket, amelyek a követelésnek a hagyaték ellen való érvényesítéséhez szükségesek. A Tj. azért kimondja, hogy hagyatékhoz tartozó vagy hagyatékot terhelő követelés elévülése nem fejeződik be előbb, mint hat hónappal a örökhagyó halála után (1060. §.). > Nem szorul bővebb indokolásra, hogy azokban a kivételes esetekben, amelyekben az elévülés ideje hat hónapnál rövidebb, az 1057., 1059. és 1060. £-ban említett hat hónap helyett az elévülés idejének megfelelő időtartamot kell érteni (1061. §.). Ami az elévülés nyugvásának hatását illeti, az, mint már az eddigiekből kitűnik, abban áll, hogy a nyugvás ideje nem számítandó be az elévülés idejébe (1058. §. 1. bek.). Ha tehát az elévülés folyama alatt áll be a nyugvás, az addig eltelt idő nem esik ki a számításból, de az elévülés csak akkor van befejezve, ha a nyugvás idejét megelőző és az azt követő idő együttvéve kiadja az elévülés idejét. Minthogy azonban így előfordulhatna, hogy a nyugvás megszűnte után az elévülés oly rövid idő alatt fejeződnék be, amely az elévülés félbeszakítására elégtelen, a Tj. célszerűségi okokból kimondja, hogy a nyugvás megszűnte után tovább folyó elévülés harminc napnál rövidebb idő alatt nem fejeződik be (1058. §. 2. bek.). III. Az elévülés oly követelések ellen van hivatva az adóst megvédeni, amelyek kellő időben nem érvényesíttetvén, az idő folyamán bizonytalanokká váltak. Az elévülés tehát nem állhat be, hanem félbe kell szakadnia, ha a követelés az elévülési idő eltelte előtt bizonyossá, kétségtelenné tétetik. Ez történhetik az adós részéről azáltal, hogy a követelést elismeri, a hitelező részéről azáltal, hogy érvényesíti. Az elismerésnek, hogy az elévülést félbeszakító hatálya legyen, a hitelezővel szemben kell kijelentetnie és kifejezésre kell juttatnia az adósnak a kötelezettség fennállásáról való meggyőződését. Egyéb kelléket a Tj. nem állít fel; nem kívánja meg sem azt, hogy az elismerés jogügylet útján, sem azt, hogy bizonyos alakban történjék. Az elismerés lehet hallgatólagos, concludens cselekményekben nyilvánuló is; a legfontosabb ily cselekményeket, amelyekben az elismerés nyilvánulhat: a részfizetést, kamatfizetést, biztosíték 18*