Képviselőházi irományok, 1910. XXXIII. kötet • 886. sz.
Irományszámok - 1910-886. A polgári törvénykönyv javaslata indokolásának 3-ik és 4-ik része
108 992-993. §. . mónyező nem felel, ha az engedményes tudta, hogy a követelés fenn nem áll vagy per útján nem -érvényesíthető; ellenben ha a követelést zálogjog terheli, attól azt más megállapodás hiányában mentesíteni köteles. Nem szenved kétséget, hogy a félek az engedményezéskor a szavatosságot kizárhatják, habár az ily kikötésre is áll az 1170. §. szabálya. A Tj. különösen kiemeli, hogy a szavatosság kizártnak tekintendő, ha az engedményező a követelést mint bizonytalant raházta át (991. §. 2. bek.). Ha kitűnik, hogy a visszteher fejében átruházott követelés fenn nem áll, az engedményező a szavatosság alapján az engedményesnek nemcsak a negatív érdek (az adott ellenérték, a felmerült költség stb.), hanem a teljes positiv érdek erejéig s így rendszerint a követelés névértókéért felel (1138, 907. §.). Ha az engedmény ingyenes jogügyleten alapszik, az engedményező a positiv érdekért rendszerint nem felel, de az 1203. §. előfeltételei alatt, ha t. i. szándékosan vagy súlyos gondatlanságból nem közölte az engedményessel jogának fogyatékos voltát, ennek a közlés elmulasztásából eredő káráért —• a negatív érdekéért — felelőssé válhatik. Ily kár különösen az a költség, amely a követelés érvényesítésének megkísérléséből merült fel. Joggyakorlatunk szerint az engedményezőnek, bizonyos kivételektől eltekintve,, nemcsak a követelés fennállásáért, hanem behajthatóságáért is szavatolnia kell. Ezt a szabályt a Tj. nem vette át, hanem az újabb' törvényhozásokban általánosan elfogadott ellenkező álláspontra helyezkedve, szabályként kimondja, hogy az adós fizető képességéért az engedményező nem szavatol. A behajthatóságért való törvényes szavatossági kötelezettség sem elméletileg nem igazolható, mert az adós fizetőképessége nem tartozik a követelés qualitásai közé, sem gyakorlati szempontból nem helyeselhető, mert az engedményes a behajtás esetleges nehézségeit és veszélyét már rendszerint számba veszi a követelésért adott ellenérték meghatározásánál. Minden esetre az engedményes dolga, hogy a követelés megszerzése előtt az adós fizetőképességéről meggyőződjók. Csak abban az esetben kell az engedményezőt az adós fizetőképességéért is szavatoltatni, ha ezt a szavatosságot kifejezetten vagy az alapul szolgáló jogviszony természete szerint elvállalta, vagy ha visszteher fejében ruházván át a követelést, az átruházáskor az adósnak előtte tudva volt fizetőképtelenségét az engedményes előtt eltitkolta (992. §. 1. bek.). Ha az engedményező a szavatosságot ebben az irányban elvállalta, azt kétség esetében mégis csak az engedményezés idejében való fizetőképességre lehet érteni, mert rendszerint nem lehet feltenni, hogy ő azzal az engedményezés atán beálló és az adós fizetőképtelenségét okozó események veszélyét is el akarta volna vállalni (992. §. 2 bek.). A szavatosság ily elvállalása alapján az engedményező jogállása kétség esetében a kártalanító kezesével azonos; vagyis az engedményező a követelésnek csak azon része erejéig felel, amely az adóson be nem hajtható és az engedményes csak úgy fordulhat ellene, ha előbb a 977. §-hoz képest az adós összes vagyonából keresett kielégítést (992. §. 3 bek.). Habár az engedményezett követelés, mint fentebb említve volt, már a feleknek az átruházás iránti megegyezésével száll át az engedményesre, az adósra való tekintet nem engedi, hogy ez a szabály az adóssal szemben is egész merevségében érvényesüljön. Az engedmény oly jogügylet, amely az adós hozzájárulása nélkül jön ugyan létre, de arra van szánva, hogy az adós irányában joghatást gyakoroljon. Ebből önként következik, hogy az adósnak ezen jogügyletről értesíttetnie kell; és habár harmadik személyekkel,
