Képviselőházi irományok, 1910. XXXII. kötet • 886. sz.

Irományszámok - 1910-886. A polgári törvénykönyv javaslata indokolásának 1-ső és 2-ik része

151-152. §. 71 erre nem képes, mert ezáltal egyéb kötelezettségeit is számbavéve, saját illendő életfenntartását veszélyeztetné. Ezért a 150. §. — jelezve ezzel egyúttal, hogy neki is kell bizonyítani — kimondja, hogy nem köteles mást eltartani, aki ezáltal — egyéb kötelezettségei mellett — a saját illendő eltartását veszélyeztetné. Kivételt kell tenni a szülőre. Ellenkeznék a szülői kötelezettséggel, hogy a szülő a gyermekek sanyargása, felnevelésük kockáztatása árán biztosítsa magának saját illendő eltartását. A szülőtől méltán meg lehet várni, hogy ossza meg egyenlően gyermekeivel, ami közös eltartásukra rendelkezésére áll. De ellenkeznék az igazsággal ós méltányossággal, hogy a szülő minden erőfeszítése dacára, gyermekével együtt sanyarogjon, ha van a gyermeknek törzsvagyona, amelyből a kellő takarékosság szem előtt tartásával mindkettőjük elegendő eltartása kitelik, vagy ha van a gyermeknek olyan rokona, akire a gyermek eltartásának kötelezettsége áthárítható, ha a szülő saját eltartá­sának veszéleyeztetése nélkül gyermekét el nem tarthatja. Eszerint a nagy­szülő unokáját eltartani köteles, esetleg még az unoka szüleinek életében, ha ezek vele együtt csak szűkösen élhetnek meg és azt munkaképesség vagy kereset hiányában illően felnevelni nem képesek, a nagyszülő pedig olyan anyagi helyzetben van, hogy a saját illendő eltartásának veszélyeztetése nél­kül unokáját eltarthatja. 3. Azt a sorrrendet, amely szerint a rokonok, ha csak az eltartandónak nincs házastársa, aki a 26. és 30. §. értelmében első sorban van házastársa el­tartásra kötelezve, egymás eltartására kötelesek, a 151. §. a következő elvi alapon állapítja meg. Első sorban az ivadék tartozik elődjét, ha rászorul, el­tartani, nem pedig az előd az ivadékot, kivéve a szülőt, míg gyermeke kis­korú. Nem volna méltányos, hogy valakit, akinek eltartására képes ivadékai vannak, ne ezek, hanem öreg szülei tartsák el esetleg saját jogos igényeik meg­szorításával. Ivadékok oly sorrendben ós arányban, amely sorrendben és arányban törvényes örökösei lennének (1531. §.), vagyis a törzsön belül az előd megelőzi az ivadékot, de az elhalt ivadék helyébe annak ivadékai lépnek. Elődök az ivadékot a rokonsági íz közelségének megfelelő sorrendben, egyenlő közelsógűek egyenlő arányban kötelesek eltartani. Vagyis a szülők- megelőzik a nagyszülőket és úgy a szülőpár, mint a nagyszülőpárok fejenkent viselik az eltartás terhét, amint az eltartás sora rájuk kerül. Kiskorú gyermekre vonatkozólag ez a szabály annyiban módosul, hogy annak eltartása első sorban az atya kötelessége. Csak ha a szülők házasságát felbontották, vagy őket ágytól és asztaltól elválasztották, terheli a kiskorú gyermek eltartásának kötelezettsége mind a két szülőt, de nem egyenlő arányban, hanem mindegyikük anyagi ereje arányában. Méltányos ugyanis, hogy mikor az anya már nem járul munkájával a közös gyermekek fenntartásához s így a korábbi közös háztartás megszűntével azoknak eltartása megnehezül, az anya is résztvegyen erejéhez képest a közös kiskorú gyermek eltartásában. A kiskorú gyermekre vonatkozó kivételes szabályokat a teljeskorúra, is kiterjeszteni azonban nem volna méltányos, mert az az érv, hogy az atya családfői minőségénél fogva első sorban köteles családját eltartani, a teljeskorú gyermekkel szemben nem talál, hanem csak az a szempont lehet irányadó, hogy egyformán gyer­meke atyjának és anyjának és így mindkettő egyenlően köteles őt eltartani. 4. Az eltartási kötelezettség megállapításának céljával ellenkeznék, hogy amiatt, mert a közvetlen tartásra kötelezettől, különösen abból az okból, mert ő azt szolgáltatni nem képes, az eltartásra szoruló rokon azt meg ne kaphassa. Ezért a 152. §. 1. bek. megállapítja, hogy ha az, aki az eltartás

Next

/
Oldalképek
Tartalom