Képviselőházi irományok, 1910. XXXII. kötet • 886. sz.
Irományszámok - 1910-886. A polgári törvénykönyv javaslata indokolásának 1-ső és 2-ik része
146-148. §. 69 azonban ezeket nem lehet. Ezért legcélszerűbbnek mutatkozik csak elvileg megállapítani, mikor van felbontásnak helye és hogy van-e rá ok, ezt az adott eset körülményei mérlegelésével a bíró belátására bízni A 145. §. ekkép kimondja, hogy ha akár az örökbefogadó, akár az örökbefogadott az örökbefogadással járó kötelességeit oly súlyosan megsértette, hogy emiatt az örökbefogadás fenntartása a sértett félre nézve elviselhetetlenné vált, a sértett fél keresettel kérheti az örökbefogadás bírói felbontását. Bármelyikük halála után ily felbontásnak nincs helye. A keresetet a sértettnek magának kell indítania. Ha a sértett fél 14-ik évét betöltött kiskorú vagy elmegyengeség, tékozlás vagy iszákosság miatt gyámság alá van helyezve, keresete megindításához szükséges törvényes képviselőjének hozzájárulása és a gyámhatóság jóváhagyása. Ha a sértett kiskorú még nem 14 éves, megindíthatja helyette törvényes képviselője. Gyámság alá helyezett elmebeteg sem maga, sem nevében más nem indíthat ily keresetet (127. §.). 26. A szülő ós gyermek közötti viszony olyannyira különbözik minden tekintetben a házastársak kölcsönös viszonyaitól, hogy egymás mellett meg nem állhatnak. Ha tehát a H. T. 18. §-ában foglalt tilalom ellenére az örökbefogadó az örökbefogadottal vagy ennek oly ivadékával, akire az örökbefogadás kihat, házasságot köt, az örökbefogadás a házastársak közt magamagától felbomlik. 27. Az örökbefogadás felbontása után nincs már célja és jogosultsága annak, hogy az örökbefogadott vagy ivadéka az örökbefogadás révén szerzett családi nevet tovább viselje, kivéve, ha a házastársak közös gyermeke volt az örökbefogadott és az örökbefogadást az egyik házastárs halála után bontották fel. Az elhalt házastársnak szerződéses jogát is sértené, ha a szerződésben megállapított családnév viselésétől az örökbefogadott eltiltatnék. Ezt szabályozza a 147. §. ÖTÖDIK FEJEZET. '*• .••,:••'''•.' Rokonok eltartása. ; 148—161. §. I. T. 249-269. §.; Ind. I. k. 337-357. 1.; Főeló'adm. II. k. 452-490. 1. [I. J. T. IV. k. 709-747. 1.] Bizotts. tárgy. 137-152. 1. fi. J. T. IX. k. melléki.]; II. T. 148-161. §. Mai jogunk — legrégibb jogunk nyomán — nemcsak erkölcsi, hanem családi jogi kötelességnek is tekinti, hogy a szülők gyermekeiket, ezek meg szülőiket eltartsák, ha reá szorulnak. A bírói gyakorlat, majd a gyámi törvény 11. §-a kiterjesztette azt, mint kölcsönös kötelességet, a nagyszülőkre és unokákra is. A Tj. 148. §-a tovább megy és az egyenes ágon rokonokat, anélkül, hogy felfelé a nagyszülőkre, lefelé az unokákra korlátozná, a vérjogi kapcsolat jogcímén kötelezi egymás eltartására. A korlátozás elejtését — bár a természet rendjénél fogva "rendszerint csak nagyszülő és unoka között szokott beállani az eltartás szüksége — az indokolja, hogy bár ritkán, de természetileg is előfordulhat, hogy a szépszülő szópunokáját, sőt a dódszülő dódunokáját eltartsa, vagy ők maguk szép-, illetve dédunokájuk anyagi támogatására szorulhatnak. Mai jogunkat követve, a Tj. nem terjeszti ki a kölcsönös eltartás kötelességét a testvérekre, bár legrégibb jogunk (HK. I. 55., 57.) ismert, de
