Képviselőházi irományok, 1910. XXIII. kötet • 727 sz.

Irományszámok - 1910-727. Törvényjavaslat az országgyülési képviselők választásáról

64 ennek kötelékébe való tartozás valaha politikai jogoknak alapjává váljék, a választói jog szempontjából nincs értéke. Ha pedig az ipari munkások választói jogának megállapításánál az egyszerű betegsegélyző pénztári tagság ezek szerint semmit sem jelent, az se növelné e cenzus értékét, ha hosszabb ideig tartó pénztári tagságot követelnénk meg. A törvény szerint ugyanis a szolgálatból kilépő ipari munkás még bizonyos ideig a pénztár kötelékében maradhat, s önkéntes befizetések utján a tagságát fenntarthatja. így az a munkás is ki tudná mutatni azt, hogy egy évig egyfolytában, vagy épen két éve.n belül egy évi időn át a pénztár tagja volt, aki talán havonkint vagy hetenkint cseréli munkaadóját és munkanemét, s aki esetleg ugyanannyi időt tölt tétlenségben, mint munkában. De maga a pénztári tagság azoknak sem ad különösebb minősitést, akik 1 éven át tényleg állandóan ipari munkát végeznek s szakadatlanul pénztári tagok. A mostani pénztári szervezet mellett, amely kizárólag betegség és baleset elleni biztositás céljaira van berendezve, a pénztári tagság lényegében ugyanazt jelenti, mintha a munkás valamely magán biztositási társaságnak, vagy szövetkezetnek, vagy bárminő jólléti intézménynek lenne köteles vagy önkéntes tagja. A pénztári szervezetet — jelen alakjában — sem a munkások szociális nevelésének, erkölcsi és értelmi színvonaluk emelésének, sem az igazi önkormányzatnak iskolájául nem lehet tekinteni. Akármilyen hosszú időn át pénztári tag valaki, ezzel nem lesz s nem is lehet müveitebbé, politikailag érettebbé. Tekintetbe véve még, hogy a pénztári intézmény — a közvélemény egy részének komoly meggyőződése szerint — épen a munkásság jól felfogott érdekében gyökeres reformálásra szorul, s a közeljövőben valószínűleg refőrmáiás alá is kerül: nem tartanám sem a választói reformhoz fűződő nagy közérdekek komolyságával, sem magának a munkásságnak érdekeivel összeegyeztethetőnek, hogy az ipari munkások választói jogát ilyen ingatag, esetleg csak ideig-óráig tartó intézményhez kössük; hogy a pénztárak jólléti jellegű intézményét politikai tényezővé tegyük; hogy egymással semmi benső összefüggésben nem lévő fogalmakat szerves kapcsolatba hozva, az ipari munkások választói jogát egészen vagy részben a pénztári tagság fogalmától tegyük függővé. De nem lenne szerencsés gondolat az sem, ha az ipari munkások választói jogát, a betegsegélyző pénztári biztositási dij alapjául szolgáló átlagos napibérnek, vagy általában a munkások keresetének bizonyos minimális mértékéhez kötnők. A pénztáraknak az átlagos napibérekre vonatkozó statisztikája s a munkásoknak ezen az.alapon nyolc bérosztályba való sorozása olyan bizonytalan s annyira távol áll a valóságtól, hogy erre a teljesen ingatag alapra választói jogot, épen a munkások érdekében szintén nem alapithatunk. Ha pedig a pénztári statisztikára való minden tekintet nélkül, bárminő napi vagy heti bérminimumhoz köttetnék az ipari munkások választói joga, ezzel áldatlan és állandó bérharcok alapját vetnők meg, mert bizonyos, hogy a megállapítandó s a mai viszonyoknak esetleg megfelelő választójogi cenzus egyúttal a munkások bérminimumra irányuló harcának jelszava lenne. Ezzel a ballépéssel csak egy ujabb gyújtó anyagot dobnánk be szociális életünkbe. A természeténél fogva különben is ingadozó jellegű s jövő alakulása tekintetében kiszámíthatatlan bérminimum elvileg sem lehet jogok keletkezésének feltétele olyan törvény keretében, amely a függő kérdéseket minél hosszabb időre kívánja nyugvóponthoz juttatni. A betegsegélyző pénztári intézménytől és tagságtól, valamint a munkások bérviszonyaitól teljesen függetlenül, más tényezők figyelembe vételével kell tehát á megoldást keresnünk. -•'•_: •" ' •: " ~"' '""" • j?