Képviselőházi irományok, 1910. XXII. kötet • 633-726., CVII-CXXII. sz.
Irományszámok - 1910-CX. Törvényjavaslat az állami alkalmazottak, valamint azok özvegyeinek és árváinak ellátásáról
462 CX. szám. még akkor sem, ha a részükre megállapitott állandó ellátások folyósításának kezdőidőpontja összeesnék a törvény hatálybalépésének időpontjával. Azonban a nyugdíjaknak és az özvegyi nyugdíjaknak megváltása, a nevelési járulókok élvezésének időtartama, valamint a nyugdíjaknak, özvegyi nyugdíjaknak és nevelési járulékoknak beszüntetése tekintetében a jelen törvény határozmányait kell alkalmazni azokra az állandó ellátásokra is, amelyek a jelen törvény hatálybalépése előtt állapíttattak meg. Ha atyátlan árva, akinek atyja még a jelen törvény hatálybalépése előtt halt el, e törvény hatálybalépését követő időpontban válik szülőtlen vagy a szülőtlenekkel egyenlőknek tekintendő árvává, a jelen törvény határozmányai szerint megállapítandó nevelési járulékra tarthat igényt s a nevelési járulók megállapításánál az özvegyi nyugdíjnak azt az összegét kell alapul venni, amely az árva anyját a jelen törvény 53. szakaszának első bekezdése szerint megillette volna. Ez a határozmány megfelelően alkalmazandó a nőalkalmazottnak olyan anyátlan árvájánál is, akinek édes atyja a jelen törvény hatálybalépését követő időpontban válik teljesen vagyontalanná és keresetképtelennó. 8®. §. A jelen törvénynek a szolgálati idő számítására és az eíStások megállapítására vonatkozó határozmányai visszaható erővel bírnak: a) a tényleges szolgálat köteléke alól az 1912. évi január hó efaejótől a~ jelen törvény hatálybalépéséig terjedő időben felmentett s e törvény hatálybalépésének időpontjában még életben lévő tisztviselőre, altisztre ós szolgára, kivéve azokat, akik az 1885. évi XI. törvényezikk alapján magasabb összegű ellátásban részesültek, mint amenmyir© nekik a jelen törvény alapján igényük lenne; b) az 1912. évi január hó elsejétől a jelen törvény hatálybalépéséig terjedő időben akár a tényleges szolgálatban, akár a nyugdíjazott állapotban elhalt tisztviselőnek, altisztnek ós szolgának eiyan özvegyére és árváira, akik a jelen törvény hatálybalépésének időpontjában még életben vannak. A fentebb emiitett tisztviselők, altisztek és szolgák, valamint özvegyek és árvák részére már megállapitott ellátások helyesbítése iránt az elj árast hivatalból kell megindítani s az ellátásokat úgy kel újból megállapítani, mint ha a jelen törvény az illetőkre nézve már az W8ŰÍ ém ysemésr hó elsején lépett volna hatályba. A jelen szakasz alapján ellátásban, illetőleg az eeféügi törvényszerű ellátásnál nagyobb összegű ellátásban részesített tisztviselő, altiszt, szolga, özvegy ós árva részére a jelen törvény hatálybalépése előtt kegyelmi úton engedélyezett bármilyen ellátást, a jelen szakasz alapján megállapítandó ellátásba, illetőleg ellátási többletbe be kell számítani. 81. í Az 1912. évi január hó elseje előtt elhalt tisztviselők, altisztek és szolgák olyan özvegyeinek nyugdíjai, akik a jelen törvény hatálybalépésének időpontjában még életben vannak, a jelen törvény hatálybalépésének napjától kezdve húsz százalékkal felemeltetnek. A százalékos felemelés alapjául az özvegyi nyugdíjnak csak az a része szolgálhat, amely megfelel az 1885. évi XI. törvényezikk alapján járó törvényszerű özvegyi nyngdpnak, ittetőleg az 188é. évi XI. törvényezikk ha-