Képviselőházi irományok, 1910. XX. kötet • 581-589. sz.

Irományszámok - 1910-585. A kereskedelemügyi m. kir. minister jelentése az országgyüléshez a marostordai helyi érdekű vasút engedélyezésének megtörténtéről

585. szám. 111 A töltés lába és az esetenként mellette nyitandó anyagárok közt legalább 0­80 méter széles padka hagyandó és ugyanily szélesnek kell lennie a kisajátí­tási védszalagnak is. A magyar királyi államvasutaknál alkalmazott elhatárolási szabályzatnak érvényessége ezen helyi érdekű vasútra is kiterjesztetik. Szálas- vagy csemeteerdőket átmetsző vagy, érintő pályarészek mentén azok a védszalagok, a melyeken biztonsági tekintetekből az erdő kiirtandó, az előbb emiitett elhatárolási szabályzatban előirt szélességben beváltandók, illetőleg kisa­játitandók és mint pályatulajdon elhatárolandók. Ezen beváltás, illetőleg kisajá­títás csak abban az esetben mellőzhető, ha a szabályszerű védszalagok területére nézve az illető erdőbirtokosoktól jogérvényesen kiállított és úgy a központi, mint a vidéki telekkönyvben a vasút javára bekebelezendő szolgalmi nyilatkozatok szereztetnek be, a melyek értelmében a védszalagok területének be nem ültetése, illetőleg be nem fásítása, valamint cserje- és bokornövényektői menten tartása örök időkre, biztosíttatik. Gsuszamlások vagy más természetű deformácziok meggátlása és megszünte­tése czéljából úgy töltéseknél, mint bevágásoknál megfelelő óvóintézkedések, valamint a szükséges vízmentesítési és biztosítási munkák alkalmazandók. Előre láthatólag csuszamlásra vagy másnemű deformáczióra hailandó terepen a szük­ségesnek mutatkozó teljesítmények még a földmunkák megkezdése, illetőleg általában a terep és talaj egyensúlyának megbolygatása előtt, egyébként pedig az épités köz­ben vagy a műszaki felülvizsgálat, esetleg pedig a műszaki utófelülvizsgálat ered­ménye alapján megállapítandó módon és terjedelemben hajtandók végre. Ár-, illetve belvizterületeken átvonuló töltéseknél a pályaszin legalább 0-80 méterrel a legmagasabb ár-, illetőleg belvizállás felett tartandó. Mindenütt ott. a hol azt a helyi viszonyok és körülmények bármi oknál fogva megkövetelik, a pályatest és tartozékai az épités közben vagy a műszaki felülvizsgálatnál, esetleg pedig a műszaki utófelülvizsgálat eredménye alapján megállapítandó módon és terjedelemben biztositandók. A hó vagy futóhomok befuvásnak, nemkülönben a vizhor dalékok által vaió elboritásnak különösen és nagyobb mértékben kitett vonalrészeken a befuvás, illetve beboritás meggátlására szükségeseknek mutatkozó munkák és egyéb védő­intézkedések a. pálya építése közben vagy műszaki felülvizsgálatnál, esetleg pedig a műszaki utófelülvizsgálat, vagy későbbi tapasztalatok eredménye alapján fog­nak megállapittatni és az építési tőkéből kihasított külön tartalékalap terhére elrendeltetni. A műtárgyak tartószerkezeteinek alsó éle és a legnagyobb ár-, illetőleg belvizek szine között — az érintett vízfolyások vagy belvizek természetéhez és fontosságához, valamint a különböző műtárgyak nagyságához és a még egyéb­ként figyelembe jövő viszonyokhoz és körülményekhez képest áteresztőknél és kisebb hidaknál 05—1-0 méter nagyobb hidaknál pedig legalább 10 méter nyílt magasság maradjon. Mindazon helyeken, hol a pálya folyókat, patakokat vagy egyéb vízfolyásokat megközelít, a partok leválás és kimosás ellen kellően biztositandók. Folyók, patakok és egyéb vízfolyásoknak az áthidalásokhoz csatlakozó, vala­mint a vasút által megközelített egyéb részei is a vasút építése közben vagy a műszaki felülvizsgálatánál, avagy pedig a műszaki utófelülvizsgálat eredménye alapján megállapítandó szükséghez képest megfelelően szabályozandók, valamint a szükséges biztosítási és védőművekkel látandók el. Mindazon esetekben, a midőn a pályatengelyre merőlegesen álló műtár­gyaknak előállítása csak az áthidalandó vízfolyások, vagy utak oly mérvű és

Next

/
Oldalképek
Tartalom