Képviselőházi irományok, 1910. XVIII. kötet • 519-571., LXXXVIII-CVI. sz.

Irományszámok - 1910-524. Törvényjavaslat a vármegyei alkalmazottak illetményeinek szabályozásáról szóló 1904:X. törvénycikk módositásáról

524. szám. 75 minden vármegyének azonos szervezete lóvén, a vezető állások (alispán, fő­jegyző, árvaszéki elnök, tiszti főügyész) mindenütt azonosak, tehát nemcsak hogy ezen állások mindenikének szervezve kell lennie a legkisebb várme­gyében is, hanem a hatáskör tekintetében sincs különbség a kis és a nagy vármegye főtisztviselői közt. Ebből következik, hogy méltánytalan, sőt igaz­ságtalan volna a kisebb vármegyék főtisztviselőjót mostohább elbánásban rósze­siteni, vagy alacsonyabb fizetési osztályba sorozni, mint a nagy vármegye­belieket. Az emiitett négy főtisztviselőnek egyenlő megosztása azonban nagyon egyenlőtlenül befolyásolja a 20 tisztviselőből álló kis és a 80 tiszt­viselőt számláló nagy vármegye tisztviselőinek arányszámát, mert amott a 4 főtisztviselő az összes tisztviselők számának 20°/o-át éri el, mig emitt csak 5°/o-ának felel meg. Ha tehát valamennyi állást az állami alkalmazottakra meg­állapított arányszámok szerint akarnánk vármegy ónk int megosztani, az V. ós VI. fizetési osztályra összesen jutó 10%-nak megfelelően a kis vármegyére csak 2, a nagyra ellenben 8 VI. (és V.) fizetési osztályú állás esnék, amiből következ­nék, hogy mig a kis vármegyékben a 4 főtisztviselő közül csak kettő juthatna belő a VI. fizetési osztályba, és soha egy semazV-ikbe, a nagyokban az alispán V. osz­tályú állása mellett mind a 3 többi főtisztviselő, sőt még további 4 alsóbbrendű fő­tisztviselő számára is jutna VI. fizetési osztályú állás. Amig tehát pl. Esztergom vármegyében a főjegyző, az árvaszéki elnök és a tiszti főügyész közül mindig csak az egyik kerülhetne a VI. fizetési osztályba, az alispán pedig sohasem az Vikbe, eddig Bihar vármegyében az alispán mindig az V-ikben, mindháiom másik főtiszt­viselő pedig mindig a Vl-ikban volna, és még azoufölül is maradna szabadon Vl-ik fizetési osztályú állás a VIII. fizetési osztályú tisztviselők (I. o. aljegyzők, árva­széki ülnökök ós főszolgabirák) részére. Hasonló eredmény állana elő a többi állások aránylagos beosztása esetén is; ez pedig oly egyenlőtlenséget terem­tene az egyes vármegyék tisztviselőinek helyzete közt, amelyet a vármegyék nagyságával annál kevésbbó lehetne megindokolni, mivel a legkisebb vármegye épp ugy teljes mértékben birtokosa az önkormányzati jogkörnek, miként a legnagyobb, és igazságtalm volna, ha a kisebb vármegyében (gyakran nehe­zebb viszonyok közt) teljesen szonos hatáskört gyakorló tisztviselők állandóan alsóbb fizetési osztályba volnának sorozva, mint a nagy vármegyék hasonló állású és hatáskörű tisztviselői, sőt egyes magasabb fizetési osztályokba soha be sem kerülhetnének. E mellett nem szabad figyelmen kivül hagyni, hogy egy-egy váimegyé­nek tisztviselői kara korántsem alkot oly egységesen egyöntetű szervezetet, mint bármely állami hivatal személyzete. A működési területek elválasztják a központi tisztviselőket a járásiaktól; a feladatkörök különfélesége izolálja a szorosan igazgatási teendőket végző tisztviselőket az ügyészség ós az árvaszék tagjaitól, akiknek még a képesitósük is más, mint az előbbieké. Emliteni is fölösleges, hogy az orvosi kar elkülönitettsóge még sokkal élesebb. Ily körülmények közt a státusrendezés csak akkor lehetne igazságos, ha a vármegyei tisztviselők körén belül az állások" aránylagos megosztása minden egyes — többé-kevésbbé izolált — tisztviselői csoport részére külön biztosít­tatnék. Ha azonban az állások aránylagos megosztása — a tisztviselők ala­csony száma miatt — az egyes vármegyék egész tisztviselői karára vonat­kozólag is (főleg a kisebb vármegyékben) nehezen volna keresztülvihető, az ugyanegy vármegye tisztviselői karának még további alcsoportokra szakitása az állások aránylagos megosztását teljesen lehetetlenné tenné. Föltéve azonban még azt is, hogy az állások aránylagos megosztására kínálkoznék valamely lehetőség, kétségtelen, hogy ennek keresztülvitele épen 10*

Next

/
Oldalképek
Tartalom