Képviselőházi irományok, 1910. XVIII. kötet • 519-571., LXXXVIII-CVI. sz.
Irományszámok - 1910-524. Törvényjavaslat a vármegyei alkalmazottak illetményeinek szabályozásáról szóló 1904:X. törvénycikk módositásáról
524. szám. 75 minden vármegyének azonos szervezete lóvén, a vezető állások (alispán, főjegyző, árvaszéki elnök, tiszti főügyész) mindenütt azonosak, tehát nemcsak hogy ezen állások mindenikének szervezve kell lennie a legkisebb vármegyében is, hanem a hatáskör tekintetében sincs különbség a kis és a nagy vármegye főtisztviselői közt. Ebből következik, hogy méltánytalan, sőt igazságtalan volna a kisebb vármegyék főtisztviselőjót mostohább elbánásban rószesiteni, vagy alacsonyabb fizetési osztályba sorozni, mint a nagy vármegyebelieket. Az emiitett négy főtisztviselőnek egyenlő megosztása azonban nagyon egyenlőtlenül befolyásolja a 20 tisztviselőből álló kis és a 80 tisztviselőt számláló nagy vármegye tisztviselőinek arányszámát, mert amott a 4 főtisztviselő az összes tisztviselők számának 20°/o-át éri el, mig emitt csak 5°/o-ának felel meg. Ha tehát valamennyi állást az állami alkalmazottakra megállapított arányszámok szerint akarnánk vármegy ónk int megosztani, az V. ós VI. fizetési osztályra összesen jutó 10%-nak megfelelően a kis vármegyére csak 2, a nagyra ellenben 8 VI. (és V.) fizetési osztályú állás esnék, amiből következnék, hogy mig a kis vármegyékben a 4 főtisztviselő közül csak kettő juthatna belő a VI. fizetési osztályba, és soha egy semazV-ikbe, a nagyokban az alispán V. osztályú állása mellett mind a 3 többi főtisztviselő, sőt még további 4 alsóbbrendű főtisztviselő számára is jutna VI. fizetési osztályú állás. Amig tehát pl. Esztergom vármegyében a főjegyző, az árvaszéki elnök és a tiszti főügyész közül mindig csak az egyik kerülhetne a VI. fizetési osztályba, az alispán pedig sohasem az Vikbe, eddig Bihar vármegyében az alispán mindig az V-ikben, mindháiom másik főtisztviselő pedig mindig a Vl-ikban volna, és még azoufölül is maradna szabadon Vl-ik fizetési osztályú állás a VIII. fizetési osztályú tisztviselők (I. o. aljegyzők, árvaszéki ülnökök ós főszolgabirák) részére. Hasonló eredmény állana elő a többi állások aránylagos beosztása esetén is; ez pedig oly egyenlőtlenséget teremtene az egyes vármegyék tisztviselőinek helyzete közt, amelyet a vármegyék nagyságával annál kevésbbó lehetne megindokolni, mivel a legkisebb vármegye épp ugy teljes mértékben birtokosa az önkormányzati jogkörnek, miként a legnagyobb, és igazságtalm volna, ha a kisebb vármegyében (gyakran nehezebb viszonyok közt) teljesen szonos hatáskört gyakorló tisztviselők állandóan alsóbb fizetési osztályba volnának sorozva, mint a nagy vármegyék hasonló állású és hatáskörű tisztviselői, sőt egyes magasabb fizetési osztályokba soha be sem kerülhetnének. E mellett nem szabad figyelmen kivül hagyni, hogy egy-egy váimegyének tisztviselői kara korántsem alkot oly egységesen egyöntetű szervezetet, mint bármely állami hivatal személyzete. A működési területek elválasztják a központi tisztviselőket a járásiaktól; a feladatkörök különfélesége izolálja a szorosan igazgatási teendőket végző tisztviselőket az ügyészség ós az árvaszék tagjaitól, akiknek még a képesitósük is más, mint az előbbieké. Emliteni is fölösleges, hogy az orvosi kar elkülönitettsóge még sokkal élesebb. Ily körülmények közt a státusrendezés csak akkor lehetne igazságos, ha a vármegyei tisztviselők körén belül az állások" aránylagos megosztása minden egyes — többé-kevésbbé izolált — tisztviselői csoport részére külön biztosíttatnék. Ha azonban az állások aránylagos megosztása — a tisztviselők alacsony száma miatt — az egyes vármegyék egész tisztviselői karára vonatkozólag is (főleg a kisebb vármegyékben) nehezen volna keresztülvihető, az ugyanegy vármegye tisztviselői karának még további alcsoportokra szakitása az állások aránylagos megosztását teljesen lehetetlenné tenné. Föltéve azonban még azt is, hogy az állások aránylagos megosztására kínálkoznék valamely lehetőség, kétségtelen, hogy ennek keresztülvitele épen 10*
