Képviselőházi irományok, 1910. XIV. kötet • 404-448., XLI-LVIII. sz.
Irományszámok - 1910-439. Törvényjavaslat a debreczeni és a pozsonyi magyar királyi tudományegyetem felállitásáról
264 439. szám. A jog- és államtudományi karokon már régóta mutatkozó túlzsúfoltság kérdése más elbírálás alá esik, mint az orvostudományi karoké. Bizonyos, hogy ha jogászaink száma az egyes években esetleg kisebb visszaesést vagy megállapodást mutat, általában mégis egyre növekedik. Az utolsó 25 esztendő alatt évötödös átlagokat véve, a két egyetemen és az összes jogakadémiákon a joghallgatók száma a következő volt: 1886 —1890-ig: 2.559, 1891 —1895-ig : 2.972, 1896—1900-ig : 4.785, 1901-1905-ig: 6.079, 1906—1910-ig 6.220. Kétségtelen, hogy a hallgatóságnak ez a száma semmiféle arányban sincs a tanintézetekben rendelkezésre álló tantermek férőhelyével. Mig azonban a beirt hallgatók száma ily erősen megnőtt, addig a tényleg előadásokat látogató hallgatók száma különösen Budapesten inkább csökkent és néhány tantárgy kivételével általában igen csekélynek mondható. Ez a jelenség összeíügg azzal, hogy a jogi pályára menők közül sokan vannak olyanok, a kik kenyérkeresetre lévén utalva, hivatalokban, ügyvédi irodákban, vagy más módon vannak elfoglalva; továbbá sok oly vidéki iratkozik be jogásznak Budapesten, a ki azért otthon marad, és csak félév elején, íélév végén látogat el az egyetemre; s végre azoknak a száma sem csekély, a kik, noha tehetnék, egyszerűen nem járnak el az előadásokra. Ezek a tünemények kapcsolatosak azzal, hogy a jog- és államtudományi képzés részben, illetve fogyatékosan, könyvekből való tanulás útján is elsajátítható és hogy különösen a vizsgákra való elkészülés ugyancsak könyvekből, jegyzetekből, esetleg kérdésjegyzékekből és az u. n. correpetitorok segitségóvel is történhetik. A jog- és államtudományi képzés egész természeténél fogva kevésbé kényszeríti a hallgatókat az előadások látogatására, mint pl. az orvosi, természettudományi vagy technikai pzakok elvégzése, a melyeken a hallgatóság folytonos szorgalom, aktív részvétel nélkül nem tud boldogulni. A mai vizsga- ós tanulmányi rendszernek bizonyos, hogy vannak hiányai is, de ebeken lényegében segíteni, az e téren messzemenő reformokat megvalósítani mindaddig nem lehet, a mig a hallgatóságnak ily nagy tömegeivel kell számolnunk. Ha tehát a jogtudományi karok túlzsúfoltsága miatt is helyes, hogy új egyetemeket létesítünk és azokra lehetőleg levezetjük a budapesti túlnagy jogászságnak egy részét, nem vélem, hogy a jogi karok számának mechanikus szaporításától a fentebb vázolt viszonyok lényeges javulását várhatnók. Az új egyetemekkel kapcsolatban tehát oly intézményeket óhajtanék létesíteni, a melyek, noha az összes egyetemi hallgatók javára szolgálnának, mégis talán különösen a jogászitjuság számára új és jobb tanulási ós élet viszony kat volnának hivatva megalkotni. Eleve kijelentem, hogy nem szándékozom az egyik végletből a másikba átcsapni. Nem szándékozom tehát a tanszabadság elvét, a melyet oly gyakran félremagyaráznak és szinte a nem-tanulási szabadsággal egyértelművé tettek, félredobni ós egyszerűen a jogászkodó ifjúságot »kötött tanrendszer', leczkelátogatási kényszer, stb. útján megrendszabályozni ós a jogászképzést középiskolai fegyelmi rendszernek alávetni. Eddig az egyetemi szabadság, a tudományszomj korlátlan kielégítése czímén elnéztük, hogy a jogászifjuságnak igen tekintélyes része bizony nem élt helyesen e szabadsággal és szabad tudományos kutatás helyett egyszerűen elpazarolta pályafutásának legértékesebb éveit. Ezek az ifjak csak folytonos vizsgaismétlésekkel jutnak a minősítő képesítés birtokába és vagy hivatásuk egész idején át érzik saját kárukra ós a közösség megkárosításával azt, hogy egyetemi éveik alatt alapvető tudományos képzést nem szereztek, vagy későbbi éveikben kénytelenek mindazt pótolni, a mit könnyelműen
