Képviselőházi irományok, 1910. XII. kötet • 348-390., XXXVIII-XL. sz.
Irományszámok - 1910-349. Törvényjavaslat a Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetségéről és az 1894. évi V. törvényczikk némely rendelkezéseinek módositásáról, illetve kiegészitéséről
84 349. szám. lesznek, mint akár a részvénytársaságok, akár a szövetkezetek alaptőkéi, illetve üzletrészei. Az alapítványok — az alapszabályok rendelkezései szerint — csak a kormány hozzájárulásával ruházhatók át és csak abban az esetben lesznek felmondhatok, ha az alapitó intézet maga felszámolna, vagy — feltéve, hogy az alapítvány az alapitó intézet kibocsátványainak biztosítására alapszabályszerűen kijelölt tartalékalapokból fizettetik be — ha e tartalékalapok felhasználásának tényleges szüksége beáll. Az intézet vezetése olyan igazgatósági szervre bizatik, a melyben az állami birtokpolitika végrehajtásában résztvevő és az intézet vezetésében való közreműködésre a kormány által kirendelt magasrangú pénzügyi és földmivelésügyi ministeri tisztviselőknek a megfelelő hatáskör biztosíttatik. Az igazgatóság azonban túlnyomóan az alapitó intézetek által kijelölt pénzügyi és mezőgazdasági szakférfiakból fog alakulni. A nyerészkedési érdek az intézet működéséből ki lévén zárva, az ilyen módon összeállított igazgatóság teljes biztosítékot nyújt, hogy a vezetésben a tiszta közérdek mellett a pénzügyi és gazdasági czólszerűség, valamint a szakszerű hozzáértés és tárgyilagosság teljes mértékben érvényesülni fognak. Az intézet egyébként a magán vállalati szervezetek elvein épül föl és a földmivelésügyi minister által jóváhagyott tervek szerint végrehajtandó műveletek technikai lebonyolításánál az ily szervezetek üzletszerűségének és agilitásának előnyeit fogja biztosítani az állami birtokpolitika részére. Az intézet birtokpolitikai műveletei kapcsán felmerülő nagyarányú hiteligénj^ek kielégítésének kérdése szerencsésen volt megoldható annak folytán, hogy az alapitó intézetek elvállalván a szükséges kölcsönök nyújtásánál való együttes közreműködést, olyan rendszer megalkotása és alkalmazása vált lehetővé, amely a lehető legjobban felel meg az ily műveletekből folyó hitelszükségletek saj átlagosságainak. Az ujabbkori birtokmozgalmak természete a földhitelszükségletnek újabb alakulatát hozta létre, a melynek megfelelő functióra hitelszervezetünk egészen az 1897. évi XXXII. t.-cz. hozataláig egyáltalában nem volt berendezve. A feldarabolt birtokrészletek vevőinek ós a telepeseknek gazdaságilag teljesen jogosult földvásárlási hitelszükséglete túlterjed azon a mórtéken, amely rendes záloglevélkölcsönnel elégíthető ki, de emellett — mint minden földvásárlási hitel — olyan természetű, hogy egész terjedelmében hosszúlejáratot, a föld hozadékából járadékszerűen való törlesztést ós a hitelező részéről való felmondhatatlanságot kivan. Ily hitelezések részére a szükséges tőke, természetesen csak hosszúlejáratú kötvények kibocsátása útján szerezhető be. E czélból sorolta az 1897. évi XXXII. t. ez. a bizonyos korlátok között nyújtott birtokfeldarabolási ós telepítési kölcsönöket a törvény hatálya alá tartozó s állami kedvezményekben részesített kötvények kibocsátási alapjai közé. Teljes siker azonban ezzel nem éretett el. A birtokfeldarabolási kölcsönök legmagasabb össszege az idézett törvény 6. §-ában a jelzálogilag lekötött ingatlan becsértékének 2 /3 részére korlatoltatott. A kölcsönöknek ez a mértéke gyakran nem bizonyul elégségesnek, különösen olyan esetekben, mikor állami érdekek éppen egyes vidékek szegényebb lakosságának földhöz juttatását kívánják meg. Magasabb megfcerhelési határ megállapitása azonban nem állana az ily kölcsönök alapján kibocsátott kötvények érdekében, s e kötvényeknek a piaezon eddig elért elsőrendű osztályozását oly irányban befolyásolhatná, hogy ezáltal a szóban levő kölcsönök megdrágulhatnának. Épen ez egyik oka annak is, hogy pénzintézeteink idegenkednek a telepítési
