Képviselőházi irományok, 1910. XI. kötet • 280-347., XXXI-XXXVII. sz.

Irományszámok - 1910-286. Törvényjavaslat az Országos Gazdasági Munkás- és Cselédsegélypénztárról szóló 1900:XVI. és 1902:XIV. t.-cz.-ek kiegészítéséről

286. szám. 65 szükség mórtékén tul való megterhéltetése alól, az eddig elmondottakból önként folyik ós szinte egyik eszköze annak, hogy a javaslatomban foglalt kedvezmények megadása lehetővé tétessék. A 11. §. az alapító tagok befizetéseiből és a pénztár czéljaira befolyt adományokból, melyeknek rendeltetését sem az 1900 : XVI. t.-cz., sem az 1902 : XIV. t -ez. közelebbről meg nem határozta, külön alapot kivan létesíteni. A külön alap kamatjövedelmének terhére a biztosítottak részére esetenkint 100 koronáig terjedhető rendkívüli segélyezés nyújtását engedélyezi. Itt meg kell említenem, hogy a pénztár czéljaira befolyt adományok különben is majdnem kizárólag oly kikötéssel adományoztattak, hogy azokból különösen méltánylást érdemlő oly esetekben, a midőn a pénztár a törvény értelmében a segély nyújtására nem kötelezhető, de a segélynyújtása egyébként indokolt, az igazgatóság rendkívüli segélyeket adjon. Nem áll tehát semmi útjában annak, hogy mindezen jótékonyságból befolyt összegek egyesítve külön alappá alakíttassanak, melynek kamatjövedelme a fenti humánus czóloknak álljon szolgálatában. A 12. ,§. lOOK-ig terjedhető pénzbüntetést mér azon munkaadókra és géptulajdonosokra, a kik cselédeiket, illetőleg gépmunkásaikat a kötelező balesetbiztosítás alól elvonják. Ha .figyelembe vesszük, hogy az 1901 évi népszámlálás adatai mintegy 600.000 gazdasági cselédet mutattak ki, melyből a törvényes kötelezettségnek megfelelően biztosítottak száma a lefolyt 10 év alatt soha el nem érte a 380.000-et, s ha figyelembe vesszük, hogy a gazdasági gépmunkások kötelező biztosításánál fennálló törvényes rendelkezések szerint a be nem jelentett gópüzemek után a díjak utólag be nem hajthatók, s igy nincs megfelelő eszköz arra, hogy a kötelezettség teljesítése tényleg általánosan keresztül vitessék, nem szorul további indokolásra azon intézkedés, mely a kötelező biztosítás elmulasztóit ennél az intézménynél is pénzbüntetéssel ós a díjak utólagos behajtásával kívánja a biztosítás teljesítésére szorítani. A szakasz utolsóelőtti bekezdése kétségek elhárítására kifejezetten kimondja, hogy a fentebbi rendelkezések a biztosítás elmulasztóinak kártérítési felelősségét nem érintik. A 13. §. — miként ezt már az 1. §. indokolásánál jeleztem — felhatalmazást ad arra, hogy a rendes tagok bármely csoportjában biztosított egyének eddigi biztosításukat az előnyösebb nyugdíj csoportbeli tagságra változtathassák át. Erre az eddigi tagokat kényszeríteni nem lehet, mert az uj biztosítási forma által nyújtott nagyobb kedvezményekkel szemben viszont le kell mondaniuk oly kedvezményekről, a melyek ebben nem foglaltatnak. Nincs azonban kétségem az iránt, hogy a földmíves-osztályhoz tartozó tagjaink közül különösen az első és második csoportbeliek, saját jól felfogott érdekükben túlnyomó számban élni fognak e lehetőséggel. A beszámítás annak alapul vételével, hogy a pénztár anyagi veszélytől való megóvása szempontjából senkinek több tagsági idő be nem számitható, mint a mennyit az eddigi tagságba való belépése ótatényleg eltöltött, akként lesz keresztülviendő, \hogy az első csoportbeli rendes tagok által befizetett minden egész évi díj egy egész évi díjnak, a második, valamint negyedik csoportbeli rendes tagdk által befizetett minden egész évi díj egy félévi díjnak, végül a harmadik csoportbeli rendes tagok által befizetett minden két egész évi díj egy félévi díjnak számittassék át. Igaz, hogy ilyenformán e tagok a -múltra néhány fillérrel többet róttak le, mint a mennyi tőlük a jövőre követeltetik, de ezen néhány fillérnyi különbözet elszámolásával a pénztárat megterhelni, eltekintve a kezelési nehézségektől, s attól, hogy igy sokkal áttekinthetőbb képe lesz az átszámításnak, már csak azért sem lenne Képvh. iromány. 1910—1915. XI. kötet, 9