Képviselőházi irományok, 1910. XI. kötet • 280-347., XXXI-XXXVII. sz.
Irományszámok - 1910-316. A képviselőház mentelmi bizottságának jelentése rágalmazás vétségével vádolt Lukács György orsz. képviselő mentelmi ügyében
I 142 316. szám. biróság tagjai közül Zala György és Zólyomy Lajos, a kik azt vallották, hogy Lukács György a becsületbirósági ülésen mint tanú vett részt, hogy előadásának az volt az értelme, hogy Csoór több igényt támasztott az egyesülettel szemben, mint szabad lett volna és hogy végül a becsületbíróság határozatának indokaiban nem vette fel, csak hozzámondotta azt, hogy »inkább a biróság elé tartozik az ügy.« Az eljárás, illetve a birósági nyilvános tárgyalás folytathatása végett a budapesti kir. büntető járásbíróság megkeresésére a budapesti kir. főügyészség 3.044/1910. f. ü. számú felterjesztésével Lukács György orsz. képviselő mentelmi jogának felfüggesztését kéri. A mentelmi bizottság a megkereséshez csatolt iratokból és az azokból merített tényállásból megállapította, hogy Pakots Józsefnek a feljelentés tárgyát képező és a feljelentő által rágalmazóknak minősített kijelentései kifejezetten az érdekelt felek egybehangzó akarata folytán kerültek becsületbiró 4 sági eljárás és illetve döntés alá, hogy ebből folyólag Lukács György orsz. képviselő, mint a szóban forgó egyesület elnöke, az ezen egyesületnél elfoglalt állásánál fogva tett az érdekelt felek akaratából megalakult becsületbíróság hívására és annak ülésein depositiókat a vita tárgyát képező szerződési kérdések tárgyában, hogy végül a bűnper anyaga még támpontot sem szolgáltat arra nézve, hogy a nevezett képviselő egyesületi elnöki minőségében büntető beszámítás alá eső oly nyilatkozatokat tett volna, vagy oly kifejezéseket használt volna, melyekből büntetendő cselekvény ismérvei konstruálhatok, mindezeknél fogva, bár a megkeresés illetékes hatóságtól érkezett, a mentelmi bizottság zaklatás esetét látja fenförogni ós tisztelettel javasolja, hogy Lukács György or«z. képviselő mentelmi joga ez esetben ne függesztessék fel. Kelt Budapesten, a képviselőház mentelmi bizottságának 1911. évi május hó 12-én tartott üTésén. < JPlósz Sándor s. k., Darvai Fülöp s. k., a mentelmi bizottság elnöke. a mentelmi bizottság előadója.