Képviselőházi irományok, 1910. X. kötet • 276-279 sz.
Irományszámok - 1910-276. Törvényjavaslat a véderőről
102 276. szám. A 23. §-boz. Az egyévi önkéntes orvosnövendékeknek és orvosoknak katonai szolgálatát a ma érvényes törvény 27. §-a akként szabályozza, hogy ezek egy félévig a katonai állományban, nevezetesen a gyalogságnál vagy a vadászcsapatnál, egy másik féléven át pedig a tudori oklevél elnyerése után segédorvos-helyettesi minőségben a katonai egészségügyi intézetekben kötelesek tényleg szolgálni. Ettől lényegesen eltér a javaslatnak 23-ik szakasza, mely az emiitett egyévi önkéntesekre vonatkozólag az arczvonalbeli tényleges szolgálatot három hónapra korlátozza, az orvosi szolgálatokra szánt tényleges szolgálati időt ellenben kilencz hónapra terjeszti ki. E rendelkezésnek az a ezéija, hogy az emiitett egyévi önkéntesek a katonai egészségügyi szolgálat terén minél alaposabb (s ezért hosszabb időt is kivánó) kiképzésben részesittessenek. A ma divó kiképzési rendszer sok tekintetben változásra szorul, mert egyrészt a katonai (arczvonalbeli) kiképeztetést az egy éven belül túl hosszú időre nyújtja, másrészt pedig az egészségügyi szolgálatban való kiképeztetésnek szánt időtartam nem elegendő s főleg a csapatoknál teljesítendő gyakorlati egészségügyi szolgálatra alig maradt idő. Kétségtelen, hogy az egészégügyi szolgálatban való kiképeztetés elsőrendű fontosságú és fokozott jelentőséggel bir; azonban a katonai kiképezteíést sem szabad túlságosan elhanyagolni. A tartalékos (katona) orvos mozgósítás esetérc vagy háborúban igen sokszor parancsnoki teendőket lát el katonai egészségügyi intézeteknél vagy azok egyes részeinél. Ehhez megfelelő, katonás fellépés és bizonyos mérvű tekintély is megkívántatik. Épp ezért a katonai kiképeztetésre szánt időt három hónapnál rövidebb időre leszállítani nem lehet. A katonai egészségügyi szolgálatban való kiképeztetésnél különös gond fog arra fordíttatni, hogy az egyévi önkéntes orvosok ne csak katonai egészségügyi intézetekben szolgáljanak, de alkalom adassék a csapatnál való gyakorlati (orvosi) kiképeztetésre is. Ép ezért a szakasz első bekezdése akként fog gyakorlatilag alkalmaztatni, hogy az egyévi önkéntes orvosnövendékek a katonai kiképeztetésnek szánt három havi időt a gyalogságnál vagy a vadászcsapatoknál az arczvonalban avagy a szükséghez képest a hadi tengerészeinél szolgálják le, és ha az orvosi tudományok doktorává avattattak (illetőleg az ehhez szükséges szigorlatokat letették), mint egyévi önkéntes orvosok, kilencz hónapon át a katonai egészségügyi szolgálatra képeztetnek ki, ez időn belül hat hónapon át valamely katonai egészségügyi intézetben, három hónapon át pedig a csapatnál teljesítenek szolgálatot. Az arczvonalban teljesítendő szolgálat megkezdésére a gyalogságnál és a vadászcsapatoknál június hó 16-ika tűzetik ki,'úgy hogy az illetőknek módjuk legyen szeptember hó közepe táján az egyetemre beiratkozni. A haditengerészetnél azonban július l-jét kellett határidőül kitűzni a kiképzési viszonyok sajátossága miatt. Tényleg azért ily egyévi önkéntesek sem fognak az egyetemen egy félévet veszíteni, mert kari vagy rectori engedéllyel még október legelején is beiratkozhatnak. Egy másik lényeges ujitása e szakasznak a tartalékos segédorvosi rang elnyerhetésére vonatkozik. A mai törvény 27-ik §-ának fent ismertetett rendelkezése szerint az egyévi önkéntes Orvosok a második félévi tényleges szolgálatot segédorvosi minőségben teljesitik. Ezt a rendfokozatot tehát tekintet nélkül megelőző katonai 'dképeztetésük eredményességének fokára feltétlenül elnyerik, még akkor is, ha a többi követelménynek nem felelnek meg. Ez a rendszer az egyévi önkénteseknek most tárgyalt csoportját a többiekkel szemben jelentékeny előnyben részesítette annak az alapelvnek rovására, hogy a tisztjelölti rendfokozat elnyerése a magasabb értékű katonai képzettség elnyerésén kivül még egyéb követelményektől tétetik függővé, amelyeknek teljesítését a katonaorvosi tisztikar jövendő tagjaitól joggal el lehet várni. A jelenleg fennálló viszonyok közepette gyakran támadtak ellentétek egyrészt a katonai szolgálati szabályzatokkal, másrészt pedig a becsületügyi eljárásra vonatkozó rendelkezésekkel is. . Ezek az ellentétek csak fokozódnának az arczvonalbeli szolgálat tartamának leszállítása következtében. Ezért kell a ma divó eljárást megváltoztatni. A szakasz ötödik bekezdése e tekintetben akként rendelkezik, hogy az az egyévi önkéntes orvos, aki tényleges szolgálatának ideje alatt a tartalékos katonaorvosi rendfokozat elnyerésére képesnek bizonyult és megfelelően van minősítve, amennyiben a többi megkívánt követelményeknek is megfelel, még orvosi tényleges szolgálata alatt segédorvos helyettessé lép elő és a szolgálatának lerovása után — a szükség mérvéhez képest — tartalékos segédorvossá neveztetik ki. E rendelkezés folytán az egyévi önkéntes orvosoknak a tisztjelölti rendfokozat elnyerhetése terén fokozott előnyben való részesítése megszűnik s az illetők a többi egyévi önkéntessel, akik közt diplomás egyének (mérnökök, ügyvédek, tanárok stb.) szintén elég nagy számban fordulnak elő,' egyenlő elbánásban részesülnek. Megokolttá teszi ezt a változtatást az a körülmény, hogy jövőre az egyévi önkéntes orvosok megelőzőleg csak három (ma hatj hónapig szolgálnak az arczvonalban, s ily rövid szolgálat után a tisztjelölti rendfokozatot odaítélni — katonai szempontból — nem volna czélirányos.