Képviselőházi irományok, 1910. IX. kötet • 221-275. sz.
Irományszámok - 1910-259. A képviselőház mentelmi bizottságának jelentése izgatás vétségével gyanusitott Serbán Miklós országgyülési képviselő mentelmi ügyében
206 259. szám. Mivel az e tárgyban történt szavazáskor kiderült, hogy a nemzetiségi párt emberei törpe kisebbségben vannak s igy szavazás utján czéljukat el nem érik, azért féktelen zajongással, a szónokok lehurrogásával akarták a közgyűlés folytatását meghiusitani. Midőn pedig az elnöklő alispán a vita bezárására vonatkozó indítványt előterjesztette, Serbán Miklós kezdeményezésére a román tagok nagy része a »Desteaptato Te Rumane« czímű dalt kez te énekelni, úgy, hogy az ennek folytán fellépett fékevesztett zűrzavarban az alispán kénytelen volt a közgyűlést bezárni.* Ezen tényállás alapján és annak kiemelésével, hogy a megnevezett dal köztudomás szerint a román nemzetiségnek a magyarsággal szemben való ellenséges érzületének a kifejezője, a vádat emelő kir. ügyész-;ég arra az eredményre jut, hogy e dal éneklésének az volt a czélja, hogy a jelenlevő román anyanyelvű egyéneket a magyarság elleni gyűlöletre izgassa ós igy a terheltek ellen izgatás vétsége miatt emelt vád jogos. A nyomozati iratok adataiból megállapítható, hogy Serbán Miklós a vád tárgyává tett cselekedetben részes. Minthogy azonban a nyomozat megindulása után Serbán Miklós országgyűlési képviselővé választatott, ő gyanúsítottként már kihallgatható nem volt, mig gyanúsított társai ellen az elj vádirat stádiumáig jutott. A brassói kir. törvényszék mint büntetőbíróság 5 557/1910. és B. sz. illetve a marosvásárhelyi kir. főügyészség 4.007/1910. f. ü. sz. alatt kelt felterjesztésében a nevezett képviselőnek gyanúsítottként leendő kihallgathatása végett mentelmi jogának felfüggesztését kéri. Tekintettel arra, hogy a felterjesztés illetékes hatóságtól érkezett, hogy továbbá a nevezett képviselőt terhelőleg az izgatás vétségének jelenségei megállapíthatónak látszanak, zaklatás esete pedig nem forog fenn: a mentelmi bizottság tisztelettel javasolja, hogy Serbán Miklós országgyűlési képviselő mentelmi joga ez ügyben függesztessék fel. Kelt Budapesten, a képviselőház mentelmi bizottságának 1911. évi február hó 9-ikén tartott ülésén. Plósz Sándor s. k., Darvai Fülöp s. l., a ment. biz. elnöke. a ment. biz. előadója.