Képviselőházi irományok, 1910. VI. kötet • 133-149., XVII-XIX. sz.

Irományszámok - 1910-140. A pénzügyi bizottság jelentése a törvényhozás által engedélyezett évi hitellel szemben (1910. évi III. (indemnity) t.-cikk) az 1910. számadási év II. negyede végéig előfordult tulkiadások-, előirányzat nélküli kiadások- és hitelátruházásokról

140. szám. 315 gok* rovatnál kimutatott 23.452 K 51 f túlkiadás onnan ered, hogy az elő­irányzatban számba vett 24.899 K 3°/o os megtakarítás nem volt elérhető. 20. czímhez (Állami elemi népiskolák.) A személyi járandóságoknál mutatkozó 484.587 K 23 f túlkiadás részben az 1907. évi XXVI. t.-cz. következménye, részben pedig az 1909. évi szeptember havában megnyitott 375 uj iskola folyománya, továbbá szüleménye annak is, hogy szerződéses kötelezettségből folyólag 1910. évi január hó 1-én 125 iskolát fejleszteni kellett A dologi kiadásoknál mutatkozó 282.717 K 36 f túlkiadás legnagyobb részt szintén az újonnan felállított iskolák szükségletéből s nevezetesen ezek­nek dologi költségeiből ered, kisebb részben azonban az állami elemi iskolák dologi kiadásainak fedezésére szolgáló javadalom elégtelensége is okozta a hiteltúllépést. Ugyanitt a 4. »Behajthatatlan fizetési előlegek« rovaton 464 K 99 f előirányzat nélküli kiadás utalványoztatott. Ez az összeg négy, vagyon nél­kül elhalt állami elemi iskolai tanitó fizetési előlegtartozását jelenti, mely behajthatatlanná válván, a számviteli utasítás értelmében végleg a kincstár terhére volt elszámolandó. 21. czímhez. (Nem állami elemi iskolák segélyemse.) A kimutatott 1,315.657 K 19 f túlkiadás oka a következő: A nem állami, különösen pedig a hitfelekezeti iskolafentartó hitközségek beigazolt és méltánylást érdemlő szegénységük és rnegterheltetósük folytán az állami hozzájárulást az 1907. évi XXVII. t.-cz. alapján s ennek rendel­kezéseihez képest korpótlék és fizetéskiegészités, valamint újonnan szervezett tanítói állások létesítése czímón az 1910. számadási év II. negyedében is várakozáson felül fokozott mértékben vették és még az idő szerint is veszik igénybe. E hozzájárulások az emiitett törvény értelmében megtagadhatok nem lévén, természetszerűleg előállott a fent kimutatott 1,315.657 K 19 f túlkiadás. 22. czímhez. (Gazdasági ismétlő iskolák.) A felmerült 5.309 K 98 f túl­kiadás a személyi járandóságoknál állott elő és az 1907. évi XXVI. t.-cz. folyománya. 25. czímhez. (Felső nép- és polgári iskolák.) Túlkiadás 148 231 K 12 f. Az 1909. évi költségvetési törvény értelmében e czím 1. és 2. rovata között az átruházási jog engedélyezve lévén, az ez alapon kimutatott túlkiadás akképen alakult, hogy az 1. »Személyi járandóságok« rovaton 178.231 K 72 f túlkiadás van, mig a 2. »Dologi kiadások« rovaton 30.000 K 60 f meg­takarítás jelentkezik. A túlkiadás az 1904. évi I. t.-cz. és az 1906. évi IX. t -ez. értelmében kiutalandó személyi pótlékok, valamint a fennálló szabályok értelmében ese­dékessé vált korpótlókok folyósítása következtében állott elő, a mely kiadá­sok fedezetéül egyébként az 1910. évre is irányadó 1909. évi költségvetés­ben gondoskodás nem történhetett. Az 5. »Községi ós felekezeti, felső, nép- és polgári iskolai tanerők fize­tésének kiegészitésére« rovaton kimutatott 18.254 K 66 f túlkiadást a fenn­álló szabályok értelmében a községi és felekezeti polgári iskolai tanerőket szolgálati évük alapján megillető magasabb fizetéskiegészitő államsegélyek kiutalása okozta. . A 6. »Testületek, egyletek és magánosok által fentartott polgári és felső népiskolák segélyezése« rovaton 13,250 K előirányzat nélküli kiadás utalványoztatott. Ez a kiadás onnan van, hogy a testületek, egyletek és 40"

Next

/
Oldalképek
Tartalom