Képviselőházi irományok, 1910. VI. kötet • 133-149., XVII-XIX. sz.
Irományszámok - 1910-138. A pénzügyi bizottság jelentése az 1911. év első négy hónapjában viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról szóló 137. számú törvényjavaslat tárgyában
138. szám. 228 138. szám. A pénzügyi bizottság jelentése az 1911. év első négy hónapjában viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról szóló 137. számú törvényjavaslat tárgyában. Tisztelt Képviselőház! A közös ügyek tárgyalására kiküldött országos bizottság az 1910. évre szóló előirányzat tárgyalását csak folyó hó 20-ikán fejezhette be, ennélfogva bizottságunk, melynek tagjainak nagy része a delegatio munkálataival volt elfoglalva, az 1911. évre szóló állami költségvetés tárgyalását csak ezután kezdheti meg. Bármennyire igyekszünk is szakszerű munkásságunkat siettetni, a naptári évből már csak oly kevés munkanap van hátra, hogy ha jelentéseink el is készültek, majdnem kizártnak kell tartanunk azt, hogy a képviselőház az év végéig a költségvetést letárgyalhassa. Miután pedig az állami háztartás rendjének folytonossága egész állami életünk és közgazdaságunk, de hitelünk ós közjogunk szempontjából is oly elsőrangú szükség ós annak biztosítása oly föltótlen feladat, hogy addig is, mig az állami költségvetés elkészülne, ideiglenes felhatalmazással a jogfolytonosságot biztosítani kell; ennélfogva a kormánynak a jövő év első négy hónapjára vonatkozó indemnity javaslatát a bizottság általánosságban és részleteiben is elfogadta és a tisztelt képviselőháznak is elfogadásra ajánlja. Budapest, 1910. november 21. Láng Lajos s. k., a pénzügyi bizottság elnöke. Hegedűs Lóránd s. k., a pénzügyi bizottság előadója.