Képviselőházi irományok, 1910. VI. kötet • 133-149., XVII-XIX. sz.

Irományszámok - 1910-134. Törvényjavaslat az Adria m. kir. tengerhajózási részvénytársasággal kötött egyezmény beczikkelyezéséről

134. szám. 215 képest a hajózási szolgálat súlypontját a Gibraltáron túl fekvő nyugateurópai kikötőkbe irányított alkalmi járatokra helyezte és csak az első lépést tette meg abban az irányban, hogy a társaság a kötött menetrend szerint közle­kedő rendszeres járatokat felvegye. Ilyen menetrendszerű járat az 1901-iki szerződés szerint Marseilleon át Spanyolországig hetenként egyszer, a téli hónapokban pedig hetenként egy második marseillei járat rendszeresítetett. Ezen járatberendezés óta kiviteli forgalmunk iránya lényegesen meg­változott. Mig a Gibraltáron túl fekvő kikötőkbe irányuló kivitelünk az 1903-ban közvetitett 3,809.510 mótermázsáról 1909-ben 1,726.030 métermázsára sülyedt, addig a Földközi tengeri kikötőkbe irányuló kivitelünk ugyanezen idő alatt 374.310 métermázsáról 772.220 métermázsára emelkedett. Forgalmi viszonyainknak ezen következetesen mutatkozó átalakulása világosan mutatja annak szükségét, hogy az Adria-társaság szerződéses hajó­zási szolgálata gyökeres módosítást igényel és megjelöli azt is, hogy ezen módosítás forgalmi és közgazdasági érdekeink igényeihez képest minő irány­ban történjék. A távolabbi nyugoteurópai kikötőkbe lényegesen csökkent forgalmunk ma már nem kívánja a Gibraltáron túl fekvő kikötőkkel azon sűrű ós elágazó összeköttetéseket, a melyek az 1901. évi szerződéssel létesít­tettek, ellenben annál nagyobb gondot kell fordítanunk a Földközi tengeri kikötőkkel való hajózási összeköttetéseink javítására és fejlesztésére, hogy ezen kikötők forgalmában fejlődő kiviteli igényeinknek eleget tegyünk. Rendezést igényel továbbá a Dél-Amerikával való hajózási összekötte­tésünk is. Ez idő szerint Braziliába évenként tizenkét járat van biztosítva: 6 az 1900. évi deczember hó 11-én kötött szerződés alapján, a további 6 ideiglenesen egy évi tartamra. Tengeri forgalmunknak ujabb rendezése iránti tárgyalások most vannak folyamatban, ha azok a folyó év végéig befejezhetők lennének is, az nem. vehető kilátásba, hogy azokat- a törvényhozás az év végéig, vagyis a most érvényben lévő szerződés meghosszabbítására vonatkozó jog határnapjának lejártáig letárgyalhatná. Ily körülmények között a leghelyesebb útnak az kínálkozik, hogy a mostan érvényben lévő szerződés egy évre meghosszabbitassók és egyúttal a törvényhozás azon jogának gyakorlására, hogy a mostani szerződést további tíz évre meghosszabbithassa, egy évre kitolassék. Szükséges ez a végből, hogy a szerződéses szolgálatmegszakitásnak ne legyen kitéve és azért is, hogy a törvényhozás szabad elhatározása minden irányban teljesen megóvassék. Ennélfogva a törvényhozás jóváhagyásának fentartása mellett egyez­ményt kötöttem a társasággal, hogy a kérdéses meghosszabbítási jog gyako­rolhatásának határideje egy évvel, vagyis 1911. évi deczember hó 31-óig meghosszabbitassók és ezzel szoros összefüggésben az 1901. évi VII. t.-cz. 2. §-ában kikötött többi határidők is egy-egy évvel kiterjesztessenek. Az ezen egyezmény beczikkelyezésóről szóló törvényjavaslatot előter­jesztve, a fentebb előadottaknál fogva és abból a czélból, hogy az egy évvel kiterjesztett meghosszabbítási jog érvénye alatt a törvényhozás jóváhagyásá­nak fentartása mellett, hajózási szolgálatunk átszervezése iránt megállapo­dásokat létesíthessek, tisztelettel kérem a szóban levő törvényjavaslat elfo­gadását. Budapesten, 1910. évi november hó 10-ón. Hieronymi Károly s. h. kereskedelemügyi m. Tár. niinister.

Next

/
Oldalképek
Tartalom