Képviselőházi irományok, 1910. IV. kötet • 73. sz.

Irományszámok - 1910-73. Törvényjavaslat a polgári perrendtartásról

73. szám. 271 szűkebb körre szoríttassák, a javaslat mindazonáltal nem kíván a sommás eljárás szabályozásán (a mulasztás esetét kivéve 243. §.) változtatni, mert nincs kizárva annak az aggodalomnak az alapossága, hogy a jegyzőkönyvezés megszorítása felületességre vezet, ami — figyelemmel a- felek részéről való előkészítés lehetőségének kisebb körére — a felek érdekeit veszélyeztetheti; de nem kíván a javaslat a sommás eljárásról szóló törvénytől e részben azérfc sem eltérni, mert a jegyzőkönyvezésnek túltengése miatt a mai szabályozás mellett sem merült fel panasz. Ilyen baj elkerülésére céloz a javaslatnak a sommás eljárási törvéuynyel megegyező az a rendelkezése, hogy a bíróság határozatában a felek szóbeli előadásából és a bizonyítás felebbviteléből kiderült olyan körülményekre is hivatkozhatik, amelyek jegyzőkönyvbe nincsenek felvéve (246. §. ut. bek.). A szóbeliséggel a legszorosabb kapcsolatban áll a közvetlenség, annyira, hogy ezt a két fogalmat sokan azonosítják. A két fogalom azonban nem esik teljesen össze. A közvetlenség fogalma tágabb, mint a szóbeliségé, ha az előbbit úgy értelmezzük, hogy a pernek teljes egészében — a felek szóbeli előadásainak ópúgy, mint a bizonyítás felvételének — az illető bíróság előtt kell lefolynia. A bizonyítás felvételének közvetlensége nem következik még a szóbeliségből és a francia per, amely elvben a szóbeliségre oly nagy súlyt helyez, a bizonyítás felvételének közvetlenségét teljesen elhanyagolta. A francia per kezdettől fogva azt az irányt követte, hogy egyes incidens kérdéseket a főügy tárgyalásából kiszakított, azokat külön eljárásra utasította és ez által a szóbeli főtárgyalás anyagát lehetőleg korlátozza. Ez az u. n. enquéte-rendszer a francia per egyik alapköve. A közvetlenség ilynemű megszorításának védői abban találják annak a jogosultságát, hogy sok munkától kiméli meg az ítélő bíróságot; korlátozza a szóbeli tárgyalás anyagát, lehetővé teszi a tárgyalásnak egy határnapra való concentratióját és olcsóbb, mint a bizonyításnak közvetlen felvétele. A javaslat nem fogadja el ezeket az indokokat döntőknek. A pernek legfontosabb része rendszerint a bizonyítás felvétele, ennek helyes szervezését a tárgyalás koncentrációja végett feláldozni nem lehet. A bizonyítás közvetett felvétele a polgári per reformjának leglényegesebb pontját, a bizonyítékok szabad mérlegelését részben lehetetlenné tenné. A javaslat szerint ennélfogva az általános szabály az, hogy a bizonyítást a perbíróság maga közvetlenül veszi fel a tárgyalás folyamán (274. §.). Mindazonáltal figyelembe veszi a javaslat azt is, hogy egyes esetekben a közvetlen bizonyításfelvótel előnyei nem állanak arányban annak a nehézségével és költségével. Ezekben az esetekben tehát megengedi, hogy a bizonyítást kiküldött vágy megkeresett bíró vegye fel. Ezeket az eseteket a javaslat világosan meghatározza és körülírja, nehogy a bíróságok esetleg kényelmi szempontból mellőzzék a közvetlen bizonyításfelvételt. Correctivumot is ad a javaslat a közvetett bizonyításfelvételből felmerülhető bajok ellen ; a bíróság ilyenkor elrendelheti, hogy a kiküldött vagy megkeresett bíró által felvett bizonyítás a szóbeli tárgyalás folyamában előtte közvetlenül ismételtessék vagy kiegészíttessék (276. §.). Az eljárási szabályok beosztásában eltér a javaslat a szokásos rendszertől. Az 1868 :LIV. t.-c. és a külföldi perrendtartások is általában, így a német, az osztrák, a francia ós az olasz perrendtartások is külön-külön fejezetben szabályozzák a törvényszéki és a járásbírósági eljárást. Hasonlóképen a bűnvádi perrendtartásról szóló 1896: XXXIIL t.-c is. Minthogy a két eljárás közötti különbség alig néhány §-ban jut kifejezésre, ilyen beosztás mel-