Képviselőházi irományok, 1910. III. kötet • 43-72. sz.

Irományszámok - 1910-46. A kereskedelemügyi m. kir. minister jelentése az országgyüléshez, a privigye-németprónai helyi érdekű vasut engedélyezése tárgyában

82 46. szám. irányú áthelyezésével, illetőleg szabályozásával volna lehetséges, mely a víz­lefolyásra, illetőleg közlekedésre, vagy más tekintetben zavarólag és károsan hathatna, általában pedig sérelmekre szolgáltathatna okot, a pályatengelyre ferdén álló műtárgyak lesznek tervezendők és ópitendők. Ferde műtárgyak­nál az előirt tiszta nyilas nem a pályatengelyben, hanem mindig az illető átereszek vagy hidak tengelyvonalára merőlegesen mérve értetik. Általában a pálya testébe beépítendő műtárgyak mindenütt ott, a hol a kellő szerkezeti' ós átfolyási, illetőleg átjárási magasság rendelkezésre áll, A^agy az a műtárgyak csekély eltolásával, illetőleg az azok alatt elvezetendő vízfolyá­sok, utak stb. még megengedhető áthelyezésével ^agy lemélyítésével elérhető és ha esetenként különleges körülmények nem teszik kívánatossá, avagy szükségessé nyílt műtárgyak alkalmazását, mint fedett vagy boltozott áteresztők ós pedig kőből, téglából vagy portlandczement-betonból, a pályaszinig számí­tott legalább O60 méter magas felültöltéssel állitandók elő. Csekélyebb mennyiségű és magasságú víz levezetésére szolgáló áteresztők bezárólag 2-0 méter nyilasig betoncső-áteresztőkként is építhetők, melyek a szükséghez képest homlok- és szárnyfalakkal, valamint a talaj ós egyéb helyi viszonyok­nak megfelelő alapozással látandók el. A csőáteresztők fenekének magassági helyzete oly módon állapítandó meg, hogy a vizek lefolyása mindenkor biz­tosítva legyen. Vasúti betoncső-áteresztők felültöltésének a magassága szintén a pálya­szinig számítva, kisebb nem lehet mint 1*0 méter. A betoncső-áteresztők készítéséhez — mint kötőanyag — csakis portland­czement használható. A nyilt vasúti műtárgyak hídfői és szárnyai kőből, téglából vagy port­landczement-betonból, tartószerkezetei pedig bezárólag 2-0 méter nyilasig tölgyfából és ennél nagyobb nyilasoknál vasból létesítendők. A vasúti műtárgyak egészen vasbetonból is készíthetők. A vasvázas betonból készítendő műtárgyak tervezésénél és méretezésénél alapul veendő feltételeket és a jótállási kötelezettség mérvét a kereskedelemügyi minister az e nemű műtárgyak részletes terveinek elbírálása alkalmával fogja meg­állapítani. A különböző nemű műtárgyak falazatainak azon részei, melyek feltélenül kőből lesznek előállitandók, az illető szabványokban vagy építési részletter­vekben fognak megjelöltetni, esetleg pedig rendeletiig megállapittatni. A szabványrajzok vagy építési részlettervek megállapításaihoz, avagy az elrendeléshez képest; különösen nagyobb nyílású vagy magasságú, valamint állomások, megállóhelyek és kitérők közelében fekvő műtárgyak is megfelelő korlátokkal látandók el. A nyilt vasúti áteresztők és hidak tartószerkezetei általában a kereske­delemügyi m. kir. ministemek 30.666/907. számú szabályrendeletében meg­szabott terhelés, illetve méretezési eljárás és igénybevételek alapul vételével számitandók és szerkesztendők. Támasztó- ós bélésfalak építéséhez kő, tégla vagj^ portlandczement betonanyag használandó. A szerint, a mint az — tekintettel a czélra ós ren­deltetésre, valamint a számba jövő egyéb körülményekre — megengedhető­nek fog találtatni, ilynemű kőfalak, úgyszintén kőburkolatok esetleg habarcs nélkül, szárazon is lesznek rakhatók. Pályaáthidalások hidfői ós szárnyai, valamint esetleges pillérei és bolto­zatai — a mennyiben ilynemű műtárgyak az engedélyezett vasúton egy­általában kivitelre kerülnének — kőből, téglából vagy portlandczement-

Next

/
Oldalképek
Tartalom