Képviselőházi irományok, 1910. III. kötet • 43-72. sz.

Irományszámok - 1910-46. A kereskedelemügyi m. kir. minister jelentése az országgyüléshez, a privigye-németprónai helyi érdekű vasut engedélyezése tárgyában

80 , 46. szám. teni, és pedig az állomások, a magas épitmények, járóművek és a gépészeti berendezés összes terveit, valamint az őrházkiosztási tervezetet is azon vasut­igazgatóság utján, a mely az uj helyi érdekű vasútnak üzemét kezelni fogja. Az emiitett államvasuti szabványok érvényessége tekintetében kivétel­nek csak annyiban lehet helye, a mennyiben az alábbi fejezetek netalán eltérő megállapításokat tartalmaznának. II. Alépítmény. A vasút alépítménye egy vágányra készítendő. A legnagyobb emelkedés, illetve esés 11 (tizenegy) °/oo-ben állapittatik meg. A kanyarulatoknak a nyílt pályán 300 (háromszáz) méternél kisebb sugárral nem szabad birniok. A vasút irány- és lejtési viszonyait a kivitel czéljaira készítendő építési tervezetben a kereskedelemügyi minister engedélye nélkül nem szabad akként megválasztani, illetőleg olyképen megváltoztatni, hogy azok kedvezőtlenebbek legyenek a vasút költségelése és engedélyezése alapjául szolgált tervekben előtüntetett, illetőleg megállapított irány- és lejtviszonyoknál. A pályatest szabványos koronaszélessége, az alépítmény felszínében, vagyis a kavicságy alsó felületének magasságában mérve, legalább 4­0 (négy) méter legyen. Görbületekben a töltés külső oldala a túlemelésnek ós a vágány kibővíté­sének megfelelően kiszélesítendő. A töltések — azok magasságához és anyagához képest — bezárólag 2­5 m. magasságig l 1 /^ vagy l 1 /* lábas lejtőkkel,- ennél nagyobb magasságnál pedig legalább 1^/a lábas lejtőkkel létesítendők. A bevágások lejtői általában az anyag nemének ós minőségének, vala­mint a még egyébként figyelembe jövő viszonyoknak és körülményeknek meg­felelően állitandók elő. Azonban egy lábasnál meredekebbek ezen lejtők csakis erre minden tekintetben alkalmas kőzetekben ,fekvő bevágásoknál lehetnek. Vízszintesben vagy csekély lejtésben fekvő bevágások oldalárkai meg­felelő fenékesóssel tervezendők ós készítendők. Az anyagárkok külső lejtői egy lábasnál meredekebbek nem lehetnek, azoknak töltésfelőli lejtői ellenben ugyanoly rézsűvel készítendők, mint maguk a töltések. Az anyagtermelési és lerakási belyek mindig szabályos alakkal, a föld­területek lehető kímélésé vei, köz- és magánérdekek károsítása nélkül és ugy létesítendők, hogy azok a közlekedésnek és vízlefolyásnak, valamint a pálya­test és tartozékai előállításának és fentartásának, nemkülönben az állomási vágányzat meghosszabbításának akadályul ne szolgáljanak vagy veszélyt ne képezhessenek, továbbá, hogy azok közegészségügyi, közrendészeti és mező­gazdasági szempontból kifogás alá ne essenek. Nem szabad anyaglerakási helyeket akként elrendezni és az anyaglerakást olyképen eszközölni, hogy az által a pályának hóval vagy futóhomokkal való befuvása előidóztessók vagy fokoztassék. Az anyagárkok és egyéb anyagnyerósi helyek mindenütt ott, a hol az lehetséges és szükséges, megfelelő mérvben és módon vizteleni­tendők lesznek, olyképen azonban, hogy ez által káros vízfolyások ne kelet­kezhessenek és általában más érdekek sérelmet ne szenvedhessenek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom