Képviselőházi irományok, 1910. III. kötet • 43-72. sz.

Irományszámok - 1910-53. A kereskedelemügyi m. kir. minister jelentése az országgyüléshez a pozsony-országhatárszéli helyi érdekű villamos vasut engedélyezésének megtörténtéről

286 . 53. szám. Bárminő építési czélokra — ideértve a pálya és tartozókainak bekavi­csolását, illetve behomokolását is — az engedélyezett vasút végleges fel­építményéhez szánt váltókat, keresztezéseket, közönséges talpfákat, talpfa­csoportokat, csavarokat és sinszegeket egyáltalában nem szabad használatba venni, a síneket, valamint esetleg még a hevedereket ós alátétlemezeket pedig csakis azon határozott kikötéssel, hogy az ideiglenes használatból kikerült ilynemű anyagok — a nyilt pálya vágányának ós az állomásokon vonat­keresztezésre szolgáló átmenő fővágányoknak kizárásával — még az állomá­sok többi mellékvágányaiban is csak akkor és csak annyiban lesznek alkal­mazhatók, ha és a mennyiben azok az építés ellenőrzésével megbízott szak­közegek által gondosan ós szigorúan megvizsgáltatván, minden tekintetben teljesen sérületlennek és kifogástalanoknak fognak találtatni. Építés alatt álló vasutvonalak felépítményének ideiglenes czélokra való használata tekintetében a magy. kir. államvasutak legújabb részletes feltét­füzetének a felépítményről szóló »W.« fejezetében, és nevezetesen annak 17. és 18. §-aiban foglalt megállapítások irányadók. Az 1874. deczember 31-ón 18.091. sz. a. kelt közm. és közlek. ministeri szabályrendeletnek (M. ít. T. 1874. évf. 194. sz. 686. s. k. 1.) idevágó hatá­rozmányai — a mennyiben azok a feltétfüzet most emiitett megállapításaival ellentétben nem állanak — az itt szóbanforgó helyi érdekű vasútra vonat­kozólag is érvényben maradnak. Az építendő h. é. vasútvonalon 870 folyóméter állomási mellékvágány létesítése követelhető, mely hosszba azonban a »Ligetfalu« csatlakozó állo­máson előállítandó uj, illetve áthelyezendő vagy átalakítandó régi vágányok nincsenek beszámítva. A » Ligetfalu • csatlakozó állomás kibővítésénél ós átalakításánál előállí­tandó uj vágányzatok a 31*7 kg.-os sínrendszernek megfelelő fel építmény ­nyel létesítendők, az ezen rendszerhez tartozó váltókkal ós keresztezésekkel együtt, egyébként azonban a dunántúli helyi érdekű vasutak Ligetfalu csat­lakozó állomásának vágányzatába beépítendő váltók és keresztezések az ott használt 23-6 kg.-os sínrendszernek megfelelően állíthatók elő. A közönséges talpfák tölgy- vagy vörös fenyőfából állitandók elő. Ezen talpfák hossz- és keresztmetszeti méretei legalább a következők legyenek : A folyóméterenként 31*7 kilogramm nehéz aczélsinekkel készítendő ren­des nyomtávú felépítményben: hosszúság = 2"4 m., vastagság = 0'15 m., alsó szélesség = 0*25 m., ós végül felső szélesség 045 m. Az összes talpfáknál alátétlemezek lesznek alkalmazandók A kitérőkben, valamint a nyilt műtárgyak hordszerkezetein alkalmazandó összes talpfákhoz, a melyek méreteire és keresztmetszeti alakjaira nézve a vonatkozó szabványok vagy részlettervek mérvadók, csakis tölgyfát szabad használni. A felépítmény többi anyagát, szerkezetét ós részleteit a kereskedelem­ügyi minister az engedélyes által még a megrendelés, illetve beszerzés előtt előter­jesztendő építési részlettervek alapján határozza meg. Az útátjáróknál a sinszálak között vezérsinek alkalmazandók. Az elrendeléshez képest esetleg egyes fontosabb útátjáróknál a sinszálak — illetve vezérsinek közt, valamint kellő szélességben a sinszálak külső szé­léhez csatlakozóan is kőburkolat lesz előállítandó, a melynek terjedelme, neme és minősége — esetről-esetre fog megállapittatni. A helyi érdekű vasút vonalán a felépítmény beágyazásához kavics hasz­nálandó, s ezen beágyazásnak Vignole-sines fölópitménynél a sínek talpa

Next

/
Oldalképek
Tartalom