Képviselőházi irományok, 1910. III. kötet • 43-72. sz.

Irományszámok - 1910-49. A kereskedelemügyi m. kir. minister jelentése az országgyüléshez a drávavölgyi h. é. vasut engedélyezése tárgyában

49. szám. 177 Az esetben, ha engedélyesek a távirda, távbeszélő- ós villamosjelzőberen­dezések építését oly időben kívánnák, a midőn a pályán vasúti járművekkel közlekedni még nem lehet, kötelesek gondoskodni arról, hogy az oszlopok, egyébb anyagok és szerszámok nagyban és részletesen, egyéb közlekedési eszközökkel saját költségükön szétosztassanak. 4. A távirda, távbeszélő- és villamosjelző-berendezések nyomjelzésót, ille­tőleg a támszerkezetek felállítási és felerősítési helyeit, az előirt szabályok figyelembe vételével engedélyes és az építést foganatosító posta- és távirda­igazgatóság képviselőiből alakítandó bizottság állapítja meg, mely bizott­ságba, ha a vasút üzemét valamely más vasúti intézet kezelné, ez utóbbinak, csatlakozó állomásokon pedig az összes érdekelt vasutaknak képviselői is meghívandók. A mennyiben a támszerkezetek felállítására vagy felerősítésére szüksé­ges helyet a kisajátítási vonalon belül nem lehetne biztosítani, a kisajátítási területen kivül elhelyezendő támszerkezetek után netalán fizetendő kártala­nítási összegeket, nemkülönben az ezen támszerkezeteknek esetleg később szükséges áthelyezéséből felmerülő költségeket is engedélyesek viselik. A helyi érdekű vasút állomásain csak a vonatok keresztezésére szolgáló vágányokba eső váltók, ellenben Baranyavárpélmonostor állomáson az elő­állítandó összes I.-rendű váltók világitható jelző-tárcsákkal látandók el. Az őrházakkal el nem látott állomások váltói megfelelő elzáró készü­lékkel, mellékvágányai pedig elzáró sorompókkal látandók el. Baranyavárpélmonostor csatlakozó állomás mindkét oldala előjelzőkkel kapcsolatos védjelzőkkel biztosítandó, ezenkívül ezen állomás blokkal kapcso­latos központi váltó- és jelzőállitó berendezéssel látandó el. Az állomásoknál, kitérőknél és megállóhelyeknél az előirt, illetőleg elő­írandó távolságokban fix védjelzők alkalmazandók. Egyébként a lát-, hang- és harangjelzők mindaddig mellőzhetők, mig a sűrű vonatforgalom azok előállítását nem teszi szükségessé. A kézi- ós a vonatokon használandó jelzőeszközök a fennálló szabályok szerint szerzendők be. ­VII. Járóm üyek. Engedélyesek kötelesek az engedélyokirat 7. §-ában járóművek beszer­zésére megállapított összeget a műtanrendőri bejárás határnapja előtt leg­alább 14 nappal a vasút üzletét kezelő vasút igazgatóságánál készpénzben befizetni. Az üzletkezelő vasút igazgatósága pedig további 30 nap alatt tar­tozik a beszerzendő járóművek részletterveit, az azok nemét, számszerinti mennyiségét ós egységárát tartalmazó kimutatással együtt, a kereskedelem­ügyi miniszterhez átvizsgálás és jóváhagyás végett még a megrendelés, illetve beszerzés előtt bemutatni. Bárminő ópitósi czélokra — ideértve a pálya és tartozókainak bekavicso­lását, illetőleg behomokolását is — az engedélyezett vasút számára az épí­tési tőkéből beszerzendő járóműveket használatba venni nem szabad. Ezen határozmánytól eltérésnek csak a kereskedelemügyi miniszter előzetes fel­hatalmazása és az általa megszabandó feltételek alapján oly kivételes ese^ tekben lehet helye, a mikor már használt járóművek beigazoltan nem álla­nak rendelkezésre, illetőleg sem vétel, sem ^bérlet utján egyáltalán nem kaphatók. Képvh'. iromány. 1910—1915. ül. kötet. 23

Next

/
Oldalképek
Tartalom