Képviselőházi irományok, 1910. III. kötet • 43-72. sz.

Irományszámok - 1910-47. A kereskedelemügyi m. kir. minister jelentése az országgyüléshez, a czegléd-csemői helyi érdekű vasut engedélyezése tárgyában

108 47. szám. A Czeglédtó'l—Csemőig tervezett helyi érdekű vasút építésére és üzleti berendezésére vonatkozó feltetelek. i. Általános határozmányok. A Czeglédtől—Csemőig tervezett szabványos nyomtávú helyi érdekű gőzüzemű vasút az engedélyokirat 4. §-a értelmében a kereskedelemügyi ministerhez előzőleg helybenhagyás végett felterjesztendő tervek alapján és az alább következő részletes határozmányok szerint épitendő ki, s olykép ren­dezendő be, hogy a teljesen kész pályán a vonatok óránként 40 (negyven) kilométer legnagyobb sebességgel közlekedhessenek. Engedélyesek kötelesek az engedélyezett vasút számára beszerzendő sinekre, sinkapcsolószerekre, vashidszerkezetekre és járóművekre vonatkozó szállítási szerződéseket — az illető feltétfüzetekkel és részlettervekkel fel­szerelve — a kereskedelemügyi ministerhez jóváhagyás végett még a megren­delés, illetve beszerzés előtt beterjeszteni, továbbá a pálya építésére vonatkozó szerződést is bemutatni, az utóbbit azonban csak akkor, ha az építés átalány­összegért vállalkozónak adatik ki, vagy ha az építés kivitele a pénz­beszerzéssel is egybe van kötve. A vasút és tartozékainak építésénél engedélyesek az érvényben levő általános, valamint a helyhatósági építési ós rendőri szabályokhoz, nem­különben a m. kir. államvasutaknál érvényben álló feltétfüzeteknek és épü­letek leírásának határozmányaihoz ós a helyi érdekű vasútokra vonatkozó magy. Mr. államvasuü szabvány rajzokhoz is alkalmazkodni kötelesek, mely utóbbiak mindig a m. kir. államvasutak igazgatósága által kiadott ós annál megsze­rezhető eredeti sokszorositmányokban terjesztendők ministeri jóváhagyás alá. Ezen szabványok alapján lesznek kidolgozandók a különböző munkák, mű­tárgyak, épületek és egyéb építmények kiviteléhez szükséges részlettervek és munkarajzok. Ugy a szabványokat, valamint az építésre vonatkozó összes többi terveket is 4—4 példányban kell előzetes jóváhagyás végett felterjesz­teni — ós pedig az állomások, magasépitmónyek, járóművek ós a gépészeti berendezés összes terveit valamint az őrházkiosztási tervezetet is azon vasut­igazgatóság utján, a mely az uj helyi érdekű vasútnak üzemét kezelni fogja

Next

/
Oldalképek
Tartalom