Képviselőházi irományok, 1910. I. kötet • 1-36. sz.

Irományszámok - 1910-32. Bánffy Dezső b. országgyülési képviselő válaszfelirati javaslata

32. szám. m kőzik eí ezen reformok elől és legfontosabbnak és immár elodázhatlannak a választójog kérdésének uj szabályozását jelöli meg. Boldog a nemzet, hogy ebben a nagy kérdésben királyával egyetérthet. Egyetért abban, hogy ez a kérdés az általános választójog alapján, a magyar állam egységes nemzeti jellegének teljes megóvása mellett, a demokratikus fejlődés igényeinek szem előtt tartásával oldassék meg. Es egyetérteni remél abban is, hogy a választójog necsak általános, hanem egyenlő, titkos és községenkénti is legyen. Mert csakis igy felelhet meg ez a reform. Holott ha megfosztatnék, leglényegesebb és különösen a titkosság attribútumától, nemcsak hogy nem javitaná a mai túlélt viszonyokot, hanem még növelné a visszaéléseket. Azok a hazafiúi aggályok, a melyek az általános, egyenlő, titkos ós községenkénti választójog életbeléptetésével a magyar állam egységes nemzeti jellegét veszélyeztetve látják, az idevágó viszonyok nem eléggé alapos ismeretéből fakadnak. De még ezen aggályok is eloszlathatok a lényeget nem érintő átmeneti intézkedésekkel, de különösen a választókerületeknek az értelmiség és a vagyon tekintetbevételével történő beosztása által. És a jövő bebizonyitandja, hogy ezen választójog, nemcsak hogy nem veszélyezteti a magyar állam nemzeti jellegét, hanem mert a Trónbeszéd által is hangsúlyozott nagy társadalmi és gazdasági reformok csakis az ily választójog alapján létrejött országgyűlés által oldhatók meg, egyedüli mód és eszköz a nemzet jövőjének és a dinasztia erősségének biztositására. , Ezen nagy. társadalmi és gazdasági reformok között első helyen áll a nemzet létérdeke által követelt birtokpolitika. Ezen fordul meg immár a nemzet jövője. Nemcsak a nemzet vagyonosodása, nemcsak teherviselő képességének fokozása, hanem a nemzet léte, élete. Mert bármely mérvben ápoltassanak és fokoztassanak is az egyes termelési ágak, nem pótolhatják azt a kiszámithatlan társadalmi és gazdasági károsodást, a mely onnan ered hogy az egyes kezekben levő szabad- és kötött latifundiumok folytán több mint egy millió család nem juthat gazdasághoz. Ezen hódolatteljes felirat kerete nem engedi azt, hogy részletes statisztikai adatokkal világítsuk meg ezen immár tarthatatlan állapot kárait. Csupán annak konstatálására szoritkozunk, hogy a földbirtoknak társadalmilag és gazdaságilag egyaránt káros megkötöttsége folytán: a) földünk még felét sem termeli annak, a mit természetszerűiig termelhetne; b) a nép szaporodása aggasztó mérvben hanyatlik, mert a nép gazdasághoz nem jutván, családot nem alapit, avagy ha igen, magzatát elhajtja. A nemzeti vagyonosodás bár lassú, de mégis örvendetes fejlődése folytán a nép számottevő rétegeinek meg van földvásáiíó képessége. Ezeket birtokhoz, gazdasághoz kell juttatni. Nem tűrhető már tovább az a nemzetrontó állapot, hogy gazdálkodásra hivatott, munkára rendelt egy millió család ne foglalkozhassak mezőgazdasági termeléssel azon okból, mert az ország termő földjének károsan aránytalan nagy része kötve van. Nem tűrhető már tovább az a néprontó állapot, hogy magzatelhajtásra, napszámos munkára, kivándorlásra kényszeríttessenek oly százezrek, a kik itthon, hogy ha a föld nem volna kötve, gazdálkodhatnának. Fel kell szabadítani és fel kell osztani a termőföldet. Ha másképen nem, kisajátítás titján. A magánjog sérelme itt teljesen ki van zárva. A termőföld parczellázása állami és nemzeti érdek olyannyira, hogy mellette háttérbe szorul minden egyéb érdek. Es ekkor orvoslást nyerendenek nemzeti életünk legveszedelmesebb társadalmi sebei, a legKépjvh. iromány. 1910—1915. I. kötet. . 66