Képviselőházi irományok, 1910. I. kötet • 1-36. sz.
Irományszámok - 1910-22. Apponyi Albert gr. és társai válaszfelirati javaslata
22. szám. 475 esetén is nagy jelentőséggel birna közgazdaságunk önállósítására és felvirágoztatására nézve; de Felséged kormánya elég óvatos volt, hogy ezen a téren csupán a »rendezést« helyezte kilátásba. Azt pedig tapasztalásból tudjuk, hogy ezek a »rendezések«, ha az osztrák kormánynyal és törvényhozással egyetértőleg eszközlendők, nem jelentik a kötelező készfizetések tényleges felvételét, hanem inkább az arra vonatkozó elvi kötelezettség folytonos kijátszását. Ez a tapasztalás és abból folyó a.zon meggyőződésünk, hogy Ausztriával egyetértve a készfizetésekhez soha el nem jutunk, bár Ausztria érdeke is azt kívánná,' megerősít minket az önálló bank eszméjéhez való ragaszkodásunkban. Ha Felséged kormánya a megoldást más irányban keresi, ugy határozott ellenzésünkkel fog találkozni. Felemlíti a legmagasabb trónbeszéd a Romániával és a többi Balkán államokkal kötendő kereskedelmi szerződéseket. Mi ezek tárgyalásába készségesen belemegyünk ugyan, de nem járulhatnánk olyan megállapodásokhoz, a melyek kétes politikai előnyökért feláldoznák lényeges mezőgazdasági érdekeinket; e tekintetben ragaszkodunk azokhoz a biztosítékokhoz, melyeket az előbbi kormány megállapított. És itt meg kell emlékeznünk a Balkán-félsziget területének egy részéhez való viszonyunknak azon mélyreható változásáról, a melyet a legmagasabb trónbeszéd fel sem emlit, melyről azonban hallgatnunk az ahhoz fűződő súlyos aggodalmak miatt lehetetlen. Boszniában és Hercegovinában Felséged megváltoztatta birtoklásának címét, szuverenitási jogait ezekre a tartományokra is kiterjesztvén. Ez a változás a nemzetközi téren az összes hatalmak elismerése által befejezett ténnyé lett, de a törvényhozásra vár e tartományok közjogi helyzetének rendezése. Mikor erre kerül a sor, ragaszkodnunk kell a magyar szent koronának Felséged koronázási esküje által megerősített történeti jogaihoz és semmi esetre sem járulhatunk olyan rendezéshez, mely akár a magyar birodalom integritásának veszélyeztetésével ós a dualizmus felforgatásával harmadik testként akarja azokat Felséged két állama mellé illeszteni, akár a közös birtoklást akkép állandósítani, hogy úgynevezett »birodalmi tartományok« létesítése révén közjogunkba becsempésztessék az összbirodalom fogalma. A magyar nemzet ós annak képviselete nem csekély önuralommal teljes erkölcsi támogatást nyújtott Felségednek az annexió kapcsán felmerült külső bonyodalmak órájában; készen állott arra is, hogy Felséged európai tekintélyének megóvására latba vesse egész anyagi erejét; a fenyegető válság idején nem vetettünk fel egyetlen kérdést sem, a mely akár Felségeddel, akár Felséged másik államával szemben vitát idézhetett volna elő. Állásfoglalásunk ezen egyhangúsága tette erőssé Felségedet a válság elhárítására. Ezt az emléket idézzük fel, midőn Felségedet arra kérjük, hogy viszont hű Magyarországát méltóztassék támogatni jogainak érvényesítésében és érdekeinek megvédésében. A legmagasabb trónbeszódnek talán legjelentősebb, mindenesetre pedig a mai kormányzat irányát leginkább jellemző része az, a mely a véderore vonatkozik; jellemző úgy abban, a mit tartalmaz, mint abban, a miről hallgat. Nyomatékosan hangsúlyozza a trónbeszéd a véderő fejlesztésének szükségességét, megemlékezik a tekintetbe veendő pénzügyi és társadalmi szempontokról, a katonai büntető eljárással kapcsolatosan a modern jogtudomány követelményeiről is: de egy szó sem esik a magyar nemzeti élet azon igényeiről, a melyek a véderővel kapcsolatosak, melyek visszautasításából keletkezett a még ma is tartó és csak elaltatott válság, melyek a katonai igényektől el nem választhatók, ha csak tovább fejleszteni nem akarjuk azt a 60*
