Képviselőházi irományok, 1906. XXXII. kötet • 1084-1114., CLXIII-CLXXIV. sz.
Irományszámok - 1906-1101. Az igazságügyi bizottság jelentése a Fejérváry-kormány alkotmányellenes és törvényellenes tényeinek megtorlása és az ezekre vonatkozó feliratok és kérvények tárgyában
1101. szám 253 Az Ausztriával való közös érdekű viszonyokból folyik a nemzet számára az 1867. évi XII. t.-cz. által biztosított azon joga, hogy Ausztriával kereskedelmi szövetséget létesíthet, de viszont az is, hogy gazdaságilag teljesen önállóan rendezkedhetik be és Ausztria és Magyarország között vámsorompókat állithat fel. Az e viszonyt szabályozó 1867. évi XII. t.-cz. 58-ik és 61. szakaszai értelmében ós rendelkezései szerint a Magyarország és Ausztria között netán megkötendő szövetség minden vonatkozásában az országgyűlésnek van fenntartva; a 61. szakasz imperative rendelkezik, hogy: »a két fél felelős ministeriumai közös egyetértéssel készítsék meg a szövetségi részletes javaslatot ós terjeszsze azt mindenik az illető országgyűlése elé s a két országgyűlésnek megállapodásai lesznek ő Felsége szentesítése alá terjesztendők«. Ebből világos, hogy a mint maga a kereskedelmi szövetség, ugy bizonyára első sorban az ezen szövetségből eredő közös vámterületnek megfelelő ós a vámviszonylatok szempontjából alkotandó vámtarifa ós egyéb vámszabályzatok csak törvényhozásilag létesíthetők s az országgyűlés által alkothatók meg. Az osztrák-magyar vámterület vámtarifáját az illetékes törvényhozás kizárásával megállapító rendelete a Fejérváry-kormánynak, tehát a nemzetnek az 1867. évi XII. t.-cz.-ben biztosított jogát is lerontja és ennélfogva ezen alaptörvényünkbe is ütközik. Ugyancsak az 1.867. évi XII. t.-cz. 8. szakasza a nemzetközi szerződésekre nézve is világosan rendeli, hogy a nemzetközi szerződéseket mindegyik minisztérium saját törvényhozásával közli. Világos tehát, hogyha ezen szerződéseknek rendeleti utón való életbeléptetése ezen alaptörvényünk 8. szakaszába is ütközik. Az 1899. évi 30. t -ez. 4. szakaszát is megsértette tudatosan a Fejórváry-kormány, mert az általa rendeletileg életbeléptetett külkereskedelmi szerződéseket az illető külföldi kormányokkal való tárgyalások előzték meg, a melytől ezen idézett 4. szakasz a kormányt egyenesen eltiltotta, mondván : »a külfölddel megkezdendő tárgyalások előtt az autonóm vámtarifa uj vámtarifával helyettesítendő, mely mindkét állam mezőgazdasági és ipari érdekeit egyaránt védi.« Természetesen a törvény e helyütt is nem a kormány által önkényüleg megalkotandó, hanem törvényhozás által megkötött uj autonóm vámtarifát értett. Az alkotmány biztosítékait, a fennálló törvények rendeleteit tehát ez irányban is súlyosan megsértette a Fejérráry-kormány.