Képviselőházi irományok, 1906. XXVIII. kötet • 926-944. sz.
Irományszámok - 1906-936. A pénzügyi bizottság általános jelentése az 1909. évre szóló állami költségvetés tárgyában
436 936. szám. Az itt kimutatott összeghez ........ 119,971.038 K-hoz hozzáadva a személyi járandóságok czímén kimutatott emelkedést 96,173.663 K-t 216,144.701 K összeget kapunk. Vagyis más szóval: üzemi természetű kiadásaink az utolsó négy esztendő alatt csakis 40,688.975 koronával emelkedtek, ellenben 216 milliót tesz ki kiadásainkban az oly természetű emelkedés, melylyel szemben megfelelő bevételi többletek nem állanak. Ezek az — ha ugy szabad mondanunk improduktív-emelkedések — az összes kiadási többleteknek 8416°/o százalékát képezik. Ezek a számok egész komolyságában tárják fel pénzügyi helyzetünket. S bizonyitják azt is, hogy ezen az utón nem mehetünk tovább. Nem azt akarjuk ezzel mondani, hogy imminens veszély fenyegeti állami háztartásunk egyensúlyát. Komoly, óvatos és okos pénzügyi ós gazdasági politika mellett ettől nincs okunk egyelőre tartani. Azt sem akarjuk ímondani, hogy eddigi gazdálkodásunk helytelen, vagy könnyelmű volt. Ellenkezőleg, ezeket az eddigi áldozatokat meg kellett hoznunk, hogy orvosoljunk sok olyan bajt, mely hosszú idő alatt gyülemlett, s kielégítsünk sok oly jogos igényt, mely már régóta várta teljesítését. S csak örömmel tölthet el bennünket annak a ténynek látása, hogy költségvetésünk expanzivitása ós a nemzetnek teherviselési képessége megbírta az eddig hozott nagy áldozatokat. De felelősségünk teljes átórzésével hangoztatni kivánjuk abbeli meggyőződésünket, hogy tovább menő teherpróbáknak a nemzetet kitenni nem szabad. Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, a hol pihenőre van szükségünk. Oly pihenőre, a melyet erőgyűjtésre kell felhasználnunk. Kiadásaink mérsékelt emelkedése ugy is be fog következni az életnek természetes fejlődése következtében. Ez a természetes fejlődés ellensúlyozva lesz bevételeinknek hasonlóan beállandó természetes emelkedése által. Rajta kell lennünk, hogy ezen ne menjünk túl, mindaddig, a mig meg nem erősödtünk. A mellett rajta kell lennünk, hogy meglevő jövedelmi forrásainkat jobban használjuk ki. Uj adók behozatalára, vagy a meglevőknek emelésére természetesen nem gondolhatunk. De komoly megfontolás tárgyává kell tennünk azt, hogy nem kell-e fokoznunk az állami üzemek, nevezetesen pedig az államvasutak bevételeit. Mert mikor minden megdrágult, mikor a fűtőanyagért többet kell fizetnünk, az épités és felszerelés többe kerül, az alkalmazottakat jobb kell fizetnünk s amellett sok százmillió korona uj befektetést kell eszközölnünk, akkor jövedelmeink visszamaradása fog bekövetkezni, ha a tarifák felemelésére nem szánjuk el magunkat. Az igy nyerhető több jövedelem is nem lehet azonban nagyobb, mint a mennyit kiadásaink természetes emelkedése igénybe vesz. Elkerülhetlenül szükséges, hogy az ország gazdasági erejét és bevételi forrásait hasznos beruházásokkal tápláljuk, ezeket a beruházásokat ott kell eszközölni, a hol gazdasági szükséget képeznek; olyanokat kell tehát eszközölni, a melyeknek hasznothajtó volta nyilvánvaló. S ezeknek megvalósításánál is szem előtt kell tartanunk egyrészt a legnagyobb takarékosságot, másrészt azt, hogy az előre meghatározott költségtervezetet át ne hágjuk. El kell magunkat szánnunk arra is, hogy még a legszükségesebb kiadásoktól is tartózkodjunk s csak azt létesítsük, a mi nélkülözhetetlen. Mert a
