Képviselőházi irományok, 1906. XXVII. kötet • 915-925., CXLVII-CLII. sz.

Irományszámok - 1906-922. A kereskedelemügyi m. kir. minister jelentése az országgyüléshez a homonna-takcsányi h. é. vasut engedélyezése tárgyában

922. szám. 259 művekkel közlekedni még nem lehet, köteles gondoskodni arról, hogy az oszlopok, egyéb anyagok és szerszámok nagyban és részletesen egyéb köz­lekedési eszközökkel saját költségén szétosztassanak. 4. A távirda, távbeszélő és villamos jelzőberendezések nyomjelzését, illetőleg a támszerkezetek felállítási és felerősitési helyeit, az előirt szabályok figyelembevételével, engedélyes és az épiiést foganatosító posta- és távirda­igazgatóság képviselőiből alakitandó bizottság állapítja meg, mely bizott­ságba, ha a vasút üzemét valamely más vasúti intézet kezelné, ez utóbbi­nak, csatlakozó állomásokon pedig az összes érdekelt vasutaknak képviselői is meghívandók. • " A mennyiben a támszerkezetek felállítására vagy felerősítésére szükséges helyet a kisajátítási vonalon belül nem lehetne biztosítani, a kisajátítási területen kívül elhelyezendő támszerkezetek után netalán fizetendő kártala­nítási összegeket, nemkülönben az ezen támszerkezeteknek esetleg később szükséges áthelyezéséből felmerülő költségeket is engedélyes viseli. A helyi érdekű vasút állomásain csak a vonatok keresztezésére szolgáló vágányokba eső váltók, ellenben Homonna csatlakozó állomáson az előállí­tandó összes I rendű váltók világitható jelzőtárcsákkal látandók el. A csatlakozó állomás biztosítása czéljából a bejárat előtt ugy a m. kir. államvasutak vonalán, mint a helyi érdekű vasút vonalon az előirt, illetőleg előírandó távolságban egy-egy, tehát összesen két forgatható előjelzős véd­jelző állítandó fel. Ezen védjelzők egymással és a bejárati váltókkal blokk­záros, kapcsolattal látandók el. A többi állomásoknál, kitérőknél és megálló­helyeknél az előirt, illetőleg előírandó távolságokban fix védjelzők alkal­mazandók. Egyébként a lát-, hang- és harangjelzők mindaddig mellőzhetők, míg a sűrű vonatforgalom azok előállítását nem teszi szükségessé. A kézi ós a vonatokon használandó jelzőeszközök a fennálló szabályok szerint szerzendők be. VII. Járóművek. Engedélyes köteles az engedélyokirat 7. §-ában járóművek beszerzésére megállapított összeget az engedélyokirat kiadásától számított 14 nap alatt a vasút üzletét kezelő vasút igazgatóságánál készpénzben befizetni. Az üzlet­kezelő vasút igazgatósága pedig további 30 nap alatt tartozik a beszer­zendő járóművek részletterveit, az azok nemét, számszerinti mennyiségét ós egységárát tartalmazó kimutatással együtt a kereskedelemügyi ministerhez átvizsgálás és jóváhagyás végett még a megrendelés, illetőleg beszerzés előtt be­mutatni. Bárminő építési czólokra — ideértve a pálya és tartozékainak bekavi­csolását, iletőleg behomokolását is — az engedélyezett vasút számára az építési tőkéből beszerzendő járóműveket használatba venni nem szabad. Ezen határozmánytól eltérésnek csak a "kereskedelemügyi minister előzetes fel­hatalmazása ós az általa megszabandó feltételek alapján oly kivételes ese­tekben lehet helye, a mikor már használt járóművek beigazoltan nem álla­nak rendelkezésre, illetőleg sem vétel, sem bérlet útján egyáltalán nem kaphatók. ; 33*

Next

/
Oldalképek
Tartalom