Képviselőházi irományok, 1906. XXIV. kötet • 821-856. sz.

Irományszámok - 1906-821. Törvényjavaslat a magyar királyi államvasutak hálózatán szükséges épitkezési beruházások és beszerzendő forgalmi eszközök költségeinek, továbbá az állami vasgyárak beruházási költségeinek fedezéséről

821. szám. 43 Az összekötő vasúti hid, eltekintve a kizárólag a budapest—esztergomi helyi érdekű vasút forgalmát közvetítő egyvágányú újpesti vasúti hidtól, ez idő szerint a székesfőváros balparti részei és a Dunántúl között az egyetlen vasúti összeköttetés. Minthogy egyebek között oly nagyfontosságú vonalak, mint a fiumei és a bruck—bécsi irányok forgalma is ezen a hidon halad át, mely forgalom a fokozatos fejlődésen kivül még az épités alatt álló balaton­vidéki és egyéb uj vonalösszeköttetés létesülésével előreláthatólag nagy mór­tékben emelkedni fog: eleve gondoskodni kell arról, hogy az összekötő vasúti hid ezen a közel jövőben beálló nagy forgalom esetén is megfelelhessen ren­deltetésének. A felsoroltakból önként következik, hogy az adott körülmények között a leg­czélszerübb megoldás az lesz, ha az összekötő vasúti hid falazata olyképen bővíttetik ki, hogy azon a mai kétvágányú vasszerkezet mellett, két különálló egy vágányú hid legyen létesithető és hogy a falazatokon azonkívül a mai kétvágányú szerkezet helyére annak idején szintén két külön egy vágányú hid is elférjen. Egyelőre a munkát oly módon szándékozom végrehajtani, hogy a két uj egyvágányú szerkezet létesítése után a régi kétvágányú szerkezetet egy vágány számára forgalomban tartom, mely czólra ez, az ily módon előálló kisebb terhelések ós igénybe­vételek folytán teljesen alkalmas; ilyképen tehát egyelőre három vágány fog a forgalom lebonyolítására rendelkezésre állani. A forgalom további fejlődéséhez képest későbbi időpont részére tartat­nék fenn a régi kétvágányú szerkezet eltávolítása és további két egyvágányú hiddal való pótlása, mely esetben azután négy vágány fog a forgalom részére rendelkezésre állani, a mi emberileg belátható időre teljesen elegendő lesz a legnagyobb forgalom lebonyolítására is. Mint fontos körülményt kell még megemlítenem, hogy a vázólt megoldás­sal a Csepelsziget felső végére tervezett kereskedelmi kikötő és az ezzel kapcsolatos teher­és szénpályaudvar létrejötte esetére, ezeknek a fiumei és brucki vonalakkal való össze­köttetését is kedvező módon lehet majd megépíteni. A fentebbiek szerint a közel jövőben végrehajtandó munkálatok költségei 6.000.000 koronára vannak számítva. 10. A budapest-balparti körvasuton Rákos és Rákos rendezőpályaudvar között állomás közbeiktatása Rákosszentmihály község határában . . . 320.000 K A balparti körvasuton a hat irányból jövő és menő forgalom a vonatok számának folytonos emelkedése folytán már régibb idő óta csak nagy akadályokkal bonyoUiható le és annyi vonat az egy vágányú vonal menetrendjébe már be nem illeszthető, mint a mennyire a különféle elegy kellő időben való átállítására okvetetlenül szükség lenne. Nagy akadálya a körvasuti forgalom rendes lebonyolításának az is, hogy a kör­vasút három igen nagy forgalmú olyan pályaudvart kőt össze — Rákos, Rákos­rendező és Kőbánya-felső pályaudvar, — melyek az őszi és téli forgalom idején naponként több ízben jutnak abba a helyzetbe, hogy helyszűke miatt, hosszabb-rövidebb ideig vonatokat nem fogadhatnak. Hozzájárul ezekhez az akadályokhoz még az a körülmény is, hogy a körvasuton közlekedő vonatok egy része darabárukat tartalmazó kocsikat visz, a mely vonatoknak tehát az illető kezelő- és gyorstehervonatokhoz csatlakozással kell birniok. Az utóbbi vonatoknak tehát a körvasuton köz­lekedő vonatokat be kell várniok. Mindezen okok folytán a nagyobb forgalom időszakában a körvasuttal kapcsolatos állomások vágány hiányában igen gyakran nem képesek a tel­jesen készen álló vonatokat egymás között kicserélni. ft*

Next

/
Oldalképek
Tartalom