Képviselőházi irományok, 1906. XXIII. kötet • 785-820. sz.

Irományszámok - 1906-793. Törvényjavaslat a vízi beruházásokról

Í28 Í9l szám X. A hajózó Bega-csatorna. ti) Temesvár—Begatorok közötti szakasz. Az 1895. évi XLVIII. t.-cz. alapján a Bega hajózó csatorna nagybecske­rek—liteli szakaszán a Begatoroknál és Écska alatt két hajózó csege épült s azok minden hozzájuk tartozó épitménynyel rendeltetésüknek most már véglegesen átadhatók lesznek. Temesvár—Nagybecskerek között az állandó hajózhatás érdekében szükséges berendezéseknek, azaz a hajózó csatorna átalakításának költségeiről az 1902. évi XXII. t.-cz. gondoskodik. Az emiitett tervek és költségek összeállítása óta azonban két oly körül­mény merült fel, mely kellő figyelemre méltatást kivan. Nevezetesen kívánatos lett volna már a Nagybecskerek-Begatorkolati szakasz átalakitásánál a Periasz község feletti réten vezetendő baloldali vontató-uti töltést akként létesíteni, hogy az az eddig jelentkezett legmagasabb árvizek fölé érjen. Nehogy azonban a Temes—Begára a 2,000.000 K-t amúgy is meghaladó beruházási összeg más munkák rovására még növeltessék, erről egyelőre le kellett mondani, s meg kel­lett elégedni, hogy a vontató-út a hajózási vizszin fölött egy méterre épít­tessék ki. A fentartás jövőbeli költségeinek apasztása és a vontatóhajózás akadálytalan kifejtése czéljából azonban szükséges, hogy e kereken 13 km. hosszú szakasz vontató uti töltése a legmagasabb árvizek fölé emeltessék, mely munka a szük­séges terület kisajátításával, földmozgósitással és kapcsolatos munkával 380.000 K-t igényel. A második körülmény, a melyet figyelmen kivül hagyni nem lehet, ha a jövőbeni szükségletek összeállításáról van szó, hogy a tölgyerdők napról-napra fogyó területe és anyaga arra fog vezetni, hogy a Bega-csatornának Nagybecs­kerek—Temesvár közötti szakaszán létező hidak, a megújítás szükségének beállta­kor vasból készítendők el. Ily hidak a klekki, begaszentgyörgyi, toráki, magyar ­és szerbittebei, óteleki, románszentmihályi és az utvini. Miután azonban a begi­szentgyörgyi, óteleki és románszentmihályi hidak átépítéséről az 1904. évi XIV. t.-cz. nyújtotta hitel gondoskodik, csak öt hid épitésére szükséges fedezetet kell biztosítani. Ezenkívül felmerülend a Temesvár város területén létező öt hidépités kérdése is, melyhez azonban az állami kincstár csak kis részben kötelezhető hozzájárulásra. A hidak ily irányban felmerülő költségeire 450.000 K lett elő­irányzatba véve. b) A Bega Temesvár fölötti szakasza­Temesvár szab. kir. város fölött az 1902. évi XXII. t.-cz. alapján a Bega­csatornában oly művek lesznek létesítendők, melyek a Bega káros árvizeit a Temes folyó felé terelik. Ezenfelül a Bega balpartján azon a szakaszon, a hol a Bega árvizei eddig kiáradtak, árvízi védőtöltések fognak létesíttetni. E munkálatok lehetővé tették azt, hogy Temesvár sz. kir. város közönsége a város fejlesztése és közgazdasági viszonyainak nagyarányú fejlesztése érdeké­ben azt a mélyreható tervet érlelje meg, hogy a kincstári faraktárt a város belsőségei feletti területre helyezze át és a Begának a városon, illetőleg a régi telepen keresztülvezetendő és megfelelően lemélyitendő csatornájával kapcsola­tosan a Ferencz József-malom helyén egy viz-erőműtelepet létesítsen világítási,

Next

/
Oldalképek
Tartalom