Képviselőházi irományok, 1906. XXII. kötet • 704-784., CVIII-CXXIV. sz.
Irományszámok - 1906-705. Törvényjavaslat a vándorczigányok letelepitéséről
22 705. szám. 18. §. Miután a községi elöljáróság és a telepitő hatóság, nevezetesen ennek kiküldöttei közt ellentétes nézetek merülhetnek fel, szabályozni, illetve meg kellett a felebbezési jogot adni a községi elöljáróságnak azon esetleges intézkedések ellen, a melyeket az magára, vagy a községre sérelmeseknek vél. A felebbezésnek azonban rendszerint csak birtokon kivül van helye, mivel a szükségessé váló intézkedések nagyrészt olyan természetűek lesznek, hogy azok a letelepítettek szempontjából azonnal végrehajtandók. ; 19. §. Ki kellett kifejezetten mondani, hogy a letelepítettek önálló, cselekvési képességgel nem birnak, nehogy tényeik ellenük magánjogi szempontból kihasználhatók legyenek és igy visszaélésekre adjanak alkalmat. A letelepitetteket, mig azok a polgári társadalomba tényleg be nem helyezkedtek, a politikai jogok gyakorlásával sem lehetett felruházni. Ezeknek az elveknek megfelelően intézkedik is a szakasz. Arról is gondoskodik ez a szakasz, hogy a mennyiben a letelepítettek keresményéből erre fedezet jut, az államnak a letelepítés körül felmerülő kiadásai, nevezetesen a telepitettek állandó lakásának költségei megtéríttessenek. Miután pedig a letelepítettek a jelen törvény hatályának lejártával önjoguakká válnak és cselekvési képességüket visszanyerik, ki kellett mondani, hogy a javukra ez időben kezelt készpénz nekik kiadandó és az általuk lakott és birt ház tulajdonukba bocsátandó. 20. §. Miután lehet rá eset, hogy a letelepültek némelyike a törvény hatályának lejárta után sem bir ügyeinek vitelére kellő képességgel, gondoskodni kellett ezeket a személyeket, illetőleg a gyámság, illetve a gondnokság további fentartásáról, a mi iránt akkor már az illetékes gyámhatóság lesz hivatva intézkedni. '. : V . 21. §. Nehogy a letelepültek letelepedésük után azonnal adó és egyéb köztartozások czímén zaklatásoknak legyenek kitéve, ki kellett mondani, hogy a jelen törvény hatályának ideje alatt, minden állami, törvényhatósági vagy községi, valamint a hitfelekezeti adótól is mentesek. 22. §. Minthogy a jelen törvény végrehajtása nagyobb előkészületeket igényel, czólszerű volt annak életbeléptetésének napját az azt végrehajtó belügyministerre bizni.