Képviselőházi irományok, 1906. XIX. kötet • 621-683., LXXXVI-XCVII. sz.
Irományszámok - 1906-630. A magyar kir. földmivelésügyi minister jelentése Szentiványi Gábor országgyülési képviselő és neje, szül: Puy Leona dévai és marossolymosi ingatlanainak a m. kir. kincstár által telepitési czélokra történt megvásárlásáról
60 630. szám. g) a dévai 1530. sz. tjkvben A•+ 1, 2. rendsz. alatt 3384 és 3385 hrsz. alatt felvett ingatlanok és tartozékaik, valamint azokkal kapcsolatos jogok és jogosítványok. 2. Mindezen tjkvi és hrszámok szerint felsorolt beltelkek, mezőbeli szántó-, kaszáló- és legelő-földek, szőlők, erdők az összes rajtok található épületekkel, ültetvényekkel, fákkal, meglevő és képződhető növedékeikkel, valamint a netán létező közösségekből utánuk eső jutalékokkal együtt úgy képezik eladás és vétel tárgyát, a mint azt az eladók birják vagy birni jogosítva vannak, a kik a maguk részére semmi jogot fenn nem tartanak. Világosan kijelentik eladók, miszerint ha a Déva vagy Marossolymos községek határában valamely olyan ingatlan volna birtokukban, a mely tkvi tulajdonukat nem képezi, vagy a melyek az eladók tkvi tulajdonát képezik ugyan, de ezen szerződés i pontjában felsorolva nincsenek, azokat is a vevő m. kir. kincstár tulajdonába és birtokába bocsátják s ezennel feljogosítják vevőt arra, hogy ezen ingatlanok tkvi tulajdonát, valamint birtokát megszerezhesse, kivéve a dévai 48. sz. tjkvben 858, 859, 860, 870—873. hrsz. alatt foglalt Szentiványi Gáborné, született Puy Leona tulajdonát képező házastelket és a Marossolymos községben az alábbi 9. pontban körülirt területen a lakóház mellett levő gyümölcsösnek az útra néző sarkában épült családi sírbolt és környékét, összesen mintegy 100 négyszögméter területet, valamint az ehhez vezető utat, mely ingatlanok, illetve terület adás-vétel tárgyát jelenleg nem képezi s melyeknek tulajdonjogát eladók határozottan fentartják. 3. Ugyancsak eladás és vétel tárgyát képezik az ingatlanokkal kapcsolatos, vagy más czímen az eladó tulajdonába került halászati, vadászati és malomjogok, általában minden az eladókat e község határában megillető földesúri jogok. 4. A 420.000 K együttes vételárat vevő az alábbi pontokban jelzett kikölések figyelembe vétele mellett akkor lesz köteles kifizetni, ha a m. kír. földmívelésügyi minister ezen adás-vevési szerződést jóváhagyván, ennek alapján a kir. kincstár tulajdonjoga telekkönyvileg jogérvényesen bekebelezve, az ingatlanok pedig teljesen tehermentesitve lesznek. E czélból: 5. eladók ezennel megengedik, hogy vevő m. kir. kincstár örök és feltétlen tulajdonjoga ezen szerződés fentebbi pontjaiban felsorolt összes ingatlanokra minden további meghallgatásuk nélkül telekkönyvileg bekebeleztessék. 6. Eladók ezennel beleegyezésüket adják, hogy az adás-vétel tárgyát képező ingatlanok tehermentesítését helyettük és költségükre a 420.000 K vételárból a vevő m. kir. kincstár eszközölje, és az azokra a marossolymosi lí'9. és 678., valamint a dévai 3., 48., 1204. és 1530. sz. tjkönyvekben bekebelezett összes jelzálogterheket belátása szerint átvállalja avagy kifizethesse s azon tjkönyvekben kitüntetett összes terhek tjkönyvi törlését eladók helyett és eladók költségén eszközöltesse, — feljogosítják eladók a vevő m. kir. kincstárt, hogy az adás-vétel tárgyát képező ingatlanok teljes tehermentesítése czéljából általa átvállalt vagy kifizetett a fönti tjkönyvekben jelzálogilag biztosított terhek összegét és a tehermentesítéssel felmerült költségeket, valamint a jelzálogterhek kifizetése esetén a netalán kikötött stornódíjakat is a vételárból levonhassa és határozottan kijelentik eladók, miszerint a 420.000 korona vételárnak csak azon részére tartanak igényt, a mely a vétel tárgyát képező ingatlanokra tkönyvileg kitüntetett terhek összegének a tehermentesítés összes költségei és a netáni stornódíjak levonása után még fenmarad. A teljes tehermentesítés eszközlése után fenmaradt része a vételárnak a 4. pontban jelzett időben a dévai m. kir. adóhivatal utján fog az eladóknak szabályszerű nyugtájuk ellenében vevő által kifizettetni. A tehermentesítés és az azzal felmerült költségekről elszámolást, valamint