Képviselőházi irományok, 1906. XXVIII. kötet • 598-620. sz.

Irományszámok - 1906-620. A kereskedelemügyi m. kir. minister jelentése az országgyüléshez a temesvár-varjasi helyi érdekű vasut engedélyezésének megtörténtéről

620. szám. 543 anyagok és szerszámok nagyban és részletesen egyéb közlekedési eszközökkel saját költségén szétosztassanak. 4. A távirda-, távbeszélő- ós villamos jelző-berendezések, nyomjelzósek, illetőleg a tám szerkezetek felállítási és felerősítési helyeit, az előirt szabályok figyelembevételével, engedélyes és az építést foganatosító posta- és távirda­igazgatóság képviselőiből alakítandó bizottság állapítja meg, mely bizottságba, ha a vasút üzemét valamely más vasúti intézet kezelné, ez utóbbinak, csat­lakozó állomásokon pedig az összes érdekelt vasutaknak képviselői is meg­hívandók. Amennyiben a támszerkezetek felállítására vagy felerősítésére szükséges helyet a kisajátítási vonalon belül nem lehetne biztosítani, a kisajátítási területen kivül elhelyezendő támszerkezetek után netalán fizetendő kártala­nítási összegeket, nemkülönben az ezen támszerkezeteknek esetleg később szükséges áthelyezéséből felmerülő költségeket is engedélyes viseli. A helyi érdekű vasút állomásain, valamint Varjas csatlakozó állomáson csak a vonatok keresztezésére szolgáló vágányokba eső váltók, ellenben Szentandrás csatlakozó állomáson az előállítandó összes I. rendű váltók vilá­githató jelzőtárcsákkal látandók el. A rakodó állomások váltói megfelelő elzáró készülékkel, mellékvágányai pedig vágányelzáró sorompókkal látandók el. Szentandrás és Varjas csatlakozó állomások előtt az előirt, illetőleg elő­írandó távolságban a helyi érdekű vasút vonalán egy-egy, és a tenies vár—aradi vonalon Szentandrás állomás előtt és mögött sziiítén egy-egy, tehát összesen négy védjelző állítandó fel. A Szentandrás állomás födözésére szolgáló védjelzőkkel kapcsolatban előjelzők is létesítendők. Ezen kivül Szentandrás állomás Temesvár-József­város állomással vonatjelentő és távirdaberendezéssel kötendő össze. A többi állomásoknál, kitérőknél ós megállóhelyeknél az előirt, illetőleg előírandó távol­ságokban fixvédj elzők alkalmazandók. Egyébként a lát-, hang- és harangjelzők mindaddig mellőzhetők, mig a sűrű vonatforgalom azok' előállítását nem teszi szükségessé. A kézi- ós a vonatokon használandó jelzőeszközök a fennálló szabályok szerint szerzendők be. VII. Járóxnűvek. Engedélyes köteles az engedélyokirat 7. §-ában járóművek beszerzésére megállapított összeget az engedélyokirat kiadásától számított 14 nap alatt a vasút üzletét kezelő vasút igazgatóságánál készpénzben befizetni. Az üzlet­kezelő vasút igazgatósága pedig további 30 nap alatt tartozik a beszerzendő járóművek részletterveit, az azok nemét, számszerinti mennyiségét ós egység­árát tartalmazó kimutatással együtt, a kereskedelemügyi ministerhez átvizs­gálás ós jóváhagyás végett még a megrendelés, illetőleg beszerzés előtt bemutatni. Bárminő építési célokra •— ideértve a pálya és. tartozékainak bekavicso­lását, illetőleg behomokolását is — az engedélyezett vasút számára az építési tőkéből beszerzendő járóműveket használatba venni nem szabad. Ezen hatá­rozmánytól eltérésnek csak a kereskedelemügyi minister előzetes felhatalmazása és az általa megszabandó feltételek alapján oly kivételes esetekben lehet helye, amikor már használt járóművek beigazoltan nem állanak rendelkezésre, illetőleg sem vétel, sem bérlet utján egyáltalán nem kaphatók.

Next

/
Oldalképek
Tartalom