Képviselőházi irományok, 1906. XXVIII. kötet • 598-620. sz.

Irományszámok - 1906-620. A kereskedelemügyi m. kir. minister jelentése az országgyüléshez a temesvár-varjasi helyi érdekű vasut engedélyezésének megtörténtéről

620. szám. 535 lyásra, illetőleg közlekedésre, vagy más tekintetben zavarólag és károsan hat­hatna, általában pedig sérelmekre szolgáltathatna okot, a pályatengelyre ferdén álló műtárgyak lesznek tervezendők ós épitendők. Ferde műtárgyaknál az előirt tiszta nyilas nem a pályatengelyben, hanem mindig az illető átereszek vagy hidak tengelyvonalára merőlegesen mérve értetik. Általában a pálya testébe beépítendő műtárgyak mindenütt ott, ahol a kellő szerkezeti és átfolyási, illetőleg átjárási magasság rendelkezésre áll, vagy az a műtárgyak csekély eltolásával, illetőleg az azok alatt elvezetendő vízfolyások, utak stb. még megengedhető áthelyezésével vagy lemélyítésével elérhető, és ha esetenkint különleges körülmények nem teszik kívánatossá avagy szükségessé nyílt műtárgyak alkalmazását, mint fedett vagy boltozott áteresztők, és pedig kőből, téglából vagy portlandcement-betonból, a pályaszinig számí­tott legalább 0-60 m. magas felültöltóssel állitandók elő. Csekélyebb mennyiségű és magasságú vizlevezetésre szolgáló áteresztők — bezárólag 2-0 m. nyílásig — betoncső áteresztőkként is építhetők, melyek — a szükséghez képest — homlok- és szárnyfalakkal, valamint a talaj és egyéb helyi viszonyoknak megfelelő alapozással látandók el. Vasúti betoncső-áteresztők felültöltésének a magassága — szintén a pálya­szinig számítva — kisebb nem lehet, mint 1*0 m. A betoncső-áteresztők készítéséhez — mint kötőanyag — csakis port­landcement használható. A nyílt vasúti műtárgyak hídfői és szárnyai kőből, téglából vagy port­landcement-betonból, tartószerkezetei pedig bezárólag 2-0 m. nyílásig tölgy­fából, és ennél nagyobb nyilasoknál vasból létesítendők. A vasúti műtárgyak egészen vasbetonból is készíthetők. A különböző nemű műtárgyak falazatainak azon részei, melyek feltót­lenül kőből lesznek előállitandók, az illető szabványokban vagy építési rész­lettervekben fognak megjelöltetni, esetleg pedig rendeletileg megállapittatni. A szabványrajzok vagy építési részlettervek megállapításaihoz, avagy az elrendeléshez képest, különösen nagyobb nyílású vagy magasságú, valamint állomások, megállóhelyek és kitérők közelében fekvő műtárgyak is megfelelő korlátokkal látandók el. A nyilt vasúti áteresztők és hidak tartószerkezetei általában 6.000 kilo gramm keróknyomás és a helyi érdekű vasutakra nézve érvényben levő sza­bályszerű terhelési séma, illetve igénybevételek alap uh'ételével számitandók és szerkesztendők. Oly vonalrészeken, amelyeken elsőrendű vasúti felépítmény lesz alkalma­zandó, az alépítmény is elsőrendű vasutaknak megfelelően állítandó elő. Támasztó- és bélésfalak építéséhez kő, tégla vagy portlandcement-beton­anyag használandó. A szerint, amint az — tekintettel a célra és rendeltetésre, valamint a számba jövő egyéb körülményekre - megengedhetőnek fog talál­tatni, ilynemű kőfalak, úgyszintén kőburkolatok esetleg habarcs nélkül, szá­razon is lesznek rakhatók. Pályaáthidalások hídfői és szárnyai, valamint esetleges pillérei és bolto­zatai — amennyiben ilynemű műtárgyak az engedélyezett vasúton egyáltalá­ban kivitelre kerülnének — kőből, téglából vagy portlandcement-betonból, tar­tószerkezetei pedig fából vagy vasból lesznek előállitandók; megjegyeztetvén, hogy fatartószerkezetek mellett, pillérek helyett, falazott lábazatokra állítandó fajármok is alkalmazhatók. A pályaáthidalások egészen vasbetonból is készíthetők. Közutak átvezetésére szolgáló pályaáthidalások tervezésénél és építésénél

Next

/
Oldalképek
Tartalom