Képviselőházi irományok, 1906. XXVIII. kötet • 598-620. sz.

Irományszámok - 1906-597. Törvényjavaslat a földadókataszter kiigazitásáról és a földadó százalékának megállapitásáról

10 597. szám. rozathozatal előtt a 11. §. értelmében megválasztott küldöttsége által hely­színi szemléket tarthat. E szemlék — az összes függőben hagyott kérdésekre — egyfolytában záros határidő alatt tartandók meg, s a szemlék megtartása után a határozatok is egyfolytában hozandók. A felszólalások letárgyalása után az összes iratok a helyszinelósi fel­ügyelőséghez, illetve a kolozsvári kataszteri igazgatósághoz beküldendők, a mely azokat a pénzügyministerhez terjeszti fel. 22. §. A vármegyei földadóbizottság határozatairól az érdekeltek nem értesít­tetnek, hanem felszólalásaiknak miként törtónt elintézéséről a közsógelőljáró­sághoz megküldött kataszteri birtokivekből szerezhetnek tudomást. A katasz­teri birtokivek megérkezését a községelőljáróság közhirré tenni tartozik. A vármegyei földadó bizottság határozatai ellen az országos földadó­bizottsághoz van felebbezésnek helye, mely a kataszteri birtokivek megérke­zésének szokásos módon való közzétételétől szándtandó 30 napon belül a pénzügyministernek a vármegyére kirendelt kataszteri közegénél adandó be. A felebbezés joga megillet minden érdekeltet (18. §.) s a pénzügyminis­ternek a vármegyére kirendelt kataszteri közegeit. A felebbezések indokolandók. Indok megjelölése nélkül, csak általános­ságban tartott felebbezések érdemlegesen nem tárgyalandók. 23. §. A beérkezett felebbezések az összes iratokkal együtt a pénzügyminister elé térj esztendők. A pénzügyminister a felterjesztett felebbezéseket az országos földadó­bizottsághoz saját véleménye kisóretóben teszi át. Az országos bizottságnak a 11. §. értelmében megválasztott küldöttsége a felszólalások elintézésénél kivetett eljárást megvizsgálhatja, s e czélból a pénzügyminister által kirendelt szakközegek közbejöttével, belátása szerint, az ország különböző vidékeit beutazza s a munkálatok mikénti keresztül­viteléről tájékozást szerez. Az országos bizottság az eléje terjesztett felebbezéseket, a küldöttség véleményének meghallgatása után, folytatólagosan tartandó ülésben vég­legesen eldönti. 24. §. A felebbezések végérvényes eldöntése után az esetleges változások az összes adó-munkálatokban hivatalból vezettetnek keresztül. A felebbezők végzósileg nem értesíttetnek, hanem felebbezóseiknek miként történt elintézéséről a községi elöljárósághoz megküldött kataszteri birtok­iveikből szerezhetnek tudomást. A munkálatokba netalán becsúszott kiszámítási ós bejegyzési hibák, úgyszintén a 18. §. a) és b) pontjai alatti esetek, bármikor ismertessenek is fel, hivatalból vagy a felek bejelentésére mindenkor kiigazitandók.

Next

/
Oldalképek
Tartalom