Képviselőházi irományok, 1906. XVI. kötet • 579-593. sz.

Irományszámok - 1906-586. Törvényjavaslat a kölcsönös kereskedelmi és forgalmi viszonyoknak az Ő Felsége uralkodása alatt álló többi országokkal való szabályozása tárgyában Budapesten 1907. évi október hó 8-án kötött szerződés beczikkelyezéséről

B46 586. 13-ík melléklet az 586. számú irományhoz 1903. évi vám- és kereskedelmi szövetség tervezete. • / i ; szám. Uj szerződés. B, melléklet. A választott bíróság ügyrendje. i. §• Az eljárás megkezdése előtt a két félnek a vita tárgyát írásban egyetértően meg kell állapítania. Ezt a megállapítást mindegyik fél az általa kijelölt választott bírákkal, s mind a kettő együttesen az elnökkel közli. £ 2. §• A két fél megegyezésének van fentartva az a kérdés, vájjon még a választott bíróság összeillése előtt előkészítésül közöltessenek-e Írásbeli utón a választott bírákkal és a másik fellel egyes, a tényállásra vagy a jogkérdésre vonatkozó fejtegetések, vagy ügyiratok, bizo­nyító okmányok és egyéb adatok. 3. §. ' Mindegyik fél intézkedik, hogy az általa kijelölt választott birák a választott bíróság tárgyalására idejekorán megjelenjenek; az elnököt a választott birák együttesen hív­ják meg. 4. §. Mindegyik fél a választott bírósághoz külön képviselőket küldhet oly czélból, hogy közte és a választott bíróság közt közvetitőkül szolgáljanak és hogy ott jogait és érdekeit érvényesítsék. Ezekhez a választott bíróság tagjai kér­déseket intézhetnek s tőlük felvilágosításokat kívánhatnak. A képviselőknek joguk van indítványokat tenni, kifogásokat támasztani és közbeeső kérdéseket felvetni. A választott bíróságnak e jogosultság terjedelme felett hozott határozatai végérvényesek és további vitatkozás alapjául nem szolgálhatnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom