Képviselőházi irományok, 1906. XV. kötet • I-LXXXV. sz.
Irományszámok - 1906-XLIII. Törvényjavaslat az ipari és kereskedelmi alkalmazottaknak betegség és baleset esetére való biztositásáról
XLIII. szám. .449 helyi czélokra fordítandók. Az e vagyonrészletek tulajdonjogára vonatkozólag fölmerülő vitás kérdések birói úton döntendők el. A felszámolásnál, a feloszlatásnál, úgyszintén a biztositott tagok és a fenmaradt vagyon átvételénél, s a harmadik bekezdésben emiitett vagyonrészletek mikénti kezelésénél és felhasználásánál követendő eljárást az állami munkásbiztositási hivatal állapítja meg. 197. §. A fennálló építési betegsegélyző pénztárak e törvény életbeléptével szintén feloszlattatnak, s ez építési pénztárak az e törvény 13•"•'. §-ában foglaltak szem előtt tartása mellett a kerületi munkásbiztositó pénztárak kezelésébe és elszámolásába veendők át. 198. §. Az e törvény életbeléptekor fennálló gyári, illetve vállalati betegsegélyző pénztárak és pedig abban az esetben is, ha azok több vállalat által közösen létesíttettek, úgyszintén a 196. §. értelmében tovább működő magánegyesületi betegsegélyző pénztárak alapszabályaikat e törvény életbeléptétől számított három hó alatt módosítani tartoznak. Ha a gyári, illetve vállalati és magánegyesületi betegsegélyző pénztárak a kitűzött határidő alatt alapszabályaikat módosítani elmulasztják, vagy ha a magánegyesületi betegsegélyző pénztárak évi átlagos tagsági létszáma hatszázon alul csökken, úgy azok a 196. §. 2—5. bekezdésében foglalt eljárás szerint feloszlatandók. A 196. §. értelmében fenmaradó magánegyesületi betegsegélyző pénztárak tagjaiknak betegsegélyezésénél e törvény 140. §-ában a vállalati pénztárakra nézve megállapított módon és az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztosító pénztár alapszabályaiban, valamint saját alapszabályaikban közelebbről megállapított rendelkezések szerint járnak el; e pénztárak önkormányzati szervezetére és működésére e törvény XI. fejezetének a kerületi munkásbiztositó pénztárakra e részben vonatkozó rendelkezései megfelelő módon alkalmazandók. E rendelkezések alól, a törvény egyéb határozmányainak érintése nélkül, kivétetik a »Ferenez József« kereskedelmi kórház budapesti kereskedelmi betegápoló egylet betegsegélyző pénztára, mely pénzkészleteit az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztosító pénztárba beszállítani nem köteles, hanem az esetleges maradványt közvetlenül kórházának fenntartására vagy tagjainak segélyezését szolgáló, más intézmények létesítésére, illetve fenntartására fordíthatja. Az említett pénztárra az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztosító pénztár hatásköre csak a nyújtandó segélyek legcsekélyebb és a fizetendő betegsegélyezési járulékok legmagasabb mérvének megállapítása tekintetében terjed ki, mig az országos pénztár egyéb jogait és teendőit az emiitett pénztárral szemben közvetlenül az állami munkásbiztositási hivatal gyakorolja. A kerületi munkásbiztositó pénztárak alapszabályainak a közgyűlés által leendő megfelelő módosítása iránt az állami munkásbiztositási hivatal intézkedik. Az állami munkásbiztositási hivatal a kerületi munkásbiztositó pénztárak, úgyszintén a vállalati betegsegélyző pénztárak részére minta-alapszabályokat bocsáthat ki. 199. §. Az e törvény életbeléptekor fennálló kerületi munkásbiztositó pénztáraknak és vállalati betegsegélyző pénztáraknak, úgyszintén a 196.§. első bekezdése szerint fen* Képvli iromány. 1906—1911. XV S kötet. 57