Képviselőházi irományok, 1910. XIII. kötet • 463-530 sz.
Irományszámok - 1906-485. Törvényjavaslat a magyar királyi államvasutak évi fizetéssel biró alkalmazottai illetményeinek rendezéséről
485. szám. 133 Ez azonban nem eléggé volt tekintettel a szolgálat eltérő viszonyaira, és nem vette figyelembe az eddigi különbözeteket az állami és államvasuti alkalmazottak javadalmai között. Az 1. sz. melléklet nyilvánvalóan mutatja ezt. Ebből kitűnik, hogy mig az állami tisztviselők fizetése az alsó fokozatokban 400—600, a közép fokozatokban 800—1.400, a felsőbb fokozatokban pedig 2.000 K-val javittattak, addig a vasutasok fizetése az alsó fokozatokban csak 200—400, a közép fokozatokban csak 400 K-val emeltettek, a megfelelő felsőbb fokozatokban pedig egyáltalán nem javittattak, hanem ugyanabban az összegben hagyattak meg, amelyben évtizedekkel azelőtt megállapittattak. Ily módon nemcsak teljesen elenyésztetett az az előny, mely az államvasuti személyzet és az állami tisztviselők javadalmazásában az előbbiek javára összehasonlithatlanul terhesebb szolgálatuk méltánylásaként még az 1893. évi IV. törvényczikk életbelépte után is fennállott, hanem ép ellenkezőleg, az államvasuti alkalmazottak sok tekintetben hátrányosabb helyzetbe jutottak, ami különösen akkor válik szembeötlővé, ha figyelembe vesszük, hogy addigi kedvezőbb lakáspénzeik is az állami lakpénzeknek nagyjában történt reczipiálásával több viszonylatban leszállittattak. Érthető tehát, hogy az államvasutak személyzetét az 1904. évi fizetésrenclezés nem eléghette ki, sőt azóta ez a személyzet körében állandó nyugtalanság és izgatás kutforrásává vált. Fokozta ezt még az a körülmény is, hogy mig az államvasutak 37.329 évi fizetéses alkalmazottjának jelzett fizetésrendezésére 6,248.799 K fordittatott: addig az 1904 : 1. törvényczikk a 22.594 tulajdonképeni állami alkalmazott részére illetményjavitásképen évenkint 16,000.000 K-t, az 1904. évi X. törvényczikk a sokkal kisebb számú vármegyei alkalmazottak fizetésének pótlására évenkint 4,600.000 K-t és az 1904. évi XI. törvényczikk a szintén jóval csekélyebb számú községi jegyzők és segédjegyzők illetményeinek pótlására évenkint 4,475.729 K-t állapított meg és fokozta e nyugtalanságot, illetve elégületlenséget az a bizonyára indokolatlan tény, hogy az 1904. évi XI. törvényczikk 1. §-a a községi jegyzők kezdöfizetésének minimumát évi 1.600 K-ban állapítja meg, mig az érettségit tett, gyakorlati szolgálatban csekély havidíjjal több évet eltöltött, szakvizsgákra kötelezett, külön vasúti tanfolyamot végzett és hosszabb ideig gyakornokoskodott vasúti tisztviselő kezdőfizetése csak évi 1.400 K-ban állapíttatott meg. Ily körülmények között az államvasutak személyzetének ujabb illetményrendezése nem volt mellőzhető, a mint hogy a jelenlegi kormány hivatalba lépése óta állandóan foglalkozott is ezzel az ügygyei és a ministerelnök úr már a folyó évi költségvetés előterjesztése alkalmával a kormány ez évi teendői közé sorozta is e kérdés megoldását, melynek sürgős voltát ugyanezen költségvetés előterjesztésekor a képviselőház pénzügyi bizottsága is külön hangsúlyozta. Ezek az előzményei a jelen törvényjavaslatnak, melylyel elmentem az államvasutak személyzete érdekében, támogatva ebben hálára kötelező módon a ministerelnök úr, mint pénzügyminister által, azon végső határig, a meddig az állam pénzügyi érdekei azt egyáltalán megengedik. Elmegyünk a végső határig abban a tudatban, hogy á hosszas békétlenségnek és elégedetlenségnek most oly módon vetünk véget, hogy az illetmények szabályozása, emberileg belátható hosszú időre törvényhozási utón fog stabilizáltaim. Ezt reméljük a jelen törvényjavaslattól, mely legjobb meggyőződésem szerint minden jogosult és méltányos kívánalmat a legmesszebbmenő határig kielégíteni alkalmas.
