Képviselőházi irományok, 1910. IX. kötet • 183-215. sz.

Irományszámok - 1906-186. Törvényjavaslat az ipari, gyári és kereskedelmi alkalmazottaknak betegség és baleet esetére való biztositásáról

220 1.86. szám. melyeket a törvényjavaslat e biztositásnál a biztosított alkalmazottakra nézve megállapít, a törvényjavaslat az ilyen alkalmazottak után a biztosítási díjak befizetésóért a munkaadót teszi felelőssé ós ezekkel szemben ugyanazt az eljárást alkalmazza, mint a biztosításra kötelezettek munkaadóival szemben, azzal a különbséggel, hogy ezeknek a munkaadóknak a befizetett járulókok ós tagsági igazolványi díjak, úgyszintén balesetbiztosítási díjak levonását, amennyiben erre szerződésileg jogosítva vannak, az alkalmazottakkal szemben megengedi. 40. §. Bár a törvényjavaslat a betegsegélyezósi járulékoknak és balesetbiztosítási díjaknak, úgyszintén a tagsági igazolványok díjainak befizetésére a munkaadókat a kerületi munkásbiztositó pénztáraknál, mint az országos betegsególyző és balesetbiztosító pénztár helyi közvetítő szerveinél kötelezi, mégis tekintettel arra, hogy a kerületi munkásbiztosító pénztárak területe szintén nagyobb kerületre terjed ki ós különösen a csekélyebb ipari népességgel bíró vidékeken a kerületi munkásbiztosító pénztárakba nagyobb területeknek a bevonása szükséges, az ilyen területeken lakó munkaadóknak a befizetések lehető megkönnyítése czéljából, úgyszintén általában a pénztárba való befizetések lehető könnyű cs egységes szabályozása érdekében a törvényjavaslat 46. §-a felhatalmazza a kereskedelemügyi mmistert arra, hogy a bel- és pénzügyministerekkel egyetórtőleg rendeleti utón szabályozza azt az eljárást, mely szerint a járulókok ós biztosítási díjak a postatakarékpénztáraknál, úgyszintén különösen a kerületi munkásbiztosító pénztárak székhelyeitől távolfekvő községekben a községnél legyenek befizethetek. A községeknek a betegség és balesetre való biztosítás közvetítő teendőibe való bevonása iránt más irányban a törvényjavaslat 130. §-a is gondoskodik. A községeknek a biztosítási műveletekbe való bevonása két irányban indokolt és szükséges; először szükséges azért, hogy a kerületi munkásbiztosító pénztárak ós a biztosított munkaadók ós alkalmazottak közötti érintkezés lehetőleg megkönnyittessék. Az 1891. évi XIV. t.-cz.-kel megalkotott kerületi munkásbiztosító pénztári intézmény ugyanis a kifejlődött gyakorlat szerint a pénztár székhelyén kivül lakó biztosított tagokkal és azok munkaadóival külön bizalmi férfiak alkalmazása utján érintkezett; a bizalmi férfiak alkalmazásának ez a rendszere azonban a biztosítás szempontjából minden tekintetben hátrányosnak mutatkozott. Ugyanis, hogy a bizalmi férfiak a rájuk ruházott közvetítési teendőket, a melyek a legtöbb esetben pénzkezeléssel is járnak, kellő pontossággal ós megbízhatósággal végezzék, rájuk nézve a megbízotti állásnak értéket kell képviselnie, vagyis a kerületi pénztáraknak a megbízottakat oly javadalmazással kell ellátniok, hogy a megbízottakra nézve a megbízotti állás megtartása érdeket képezzen. Miután azonban a kerületi munkásbiztosító pénztárak területének éppen azon községeiben, a melyek a pénztár székhelyén kivül esnek, az ország legnagyobb részében biztosítottak csak oly csekély számban találhatók, hogy az azok által fizetett betegsegélyezósi járulékokból a pénztári megbízottak kellő javadalmazásban nem részesíthetők, a szerzett tapasztalatok szerint a munkásbiztosító pénztárak a hozzájuk tartozó községek legtöbbjében bizalmi férfiakat egyáltalán nem, vagy csak oly feltételek mellett voltak képesek alkalmazni, a melyek mellett a bizalmi férfiúi rendszer a biztosítás érdekei szempontjából beváltnak tekinthető nem volt. A törvényjavaslat, ebből az okból kívánja a biztosítás közvetítésével járó csekély technikai munkát a községek feladatává tenni. E közvetítési teendőkön kivül a községeknek természetesen más irányú kötelességeik is lesznek, nevezetesen a köz-