Képviselőházi irományok, 1910. IX. kötet • 183-215. sz.

Irományszámok - 1906-183. Törvényjavaslat a hazai ipar fejlesztéséről

14 183. szám. e téren, hogy a hazai ipar annyira fejlesztessék, miszerint legalább a mindennapi szükséglet czikkeit nagyobb mértékben fedezze. Mert az ipari behozatalt egészen kiküszöbölni sohasem lehet. Sőt ellenkezőleg, a fejlett iparállamok példája mutatja, hogy mennél nagyobb egy állam ipara, annyival nagyobb ipari behozatala. Csakhogy a behozatal jellege változik és ez a lényeges. A nagyarányú iparfejlesztés nemcsak most szükséges, midőn a gazdasági önállóságra kell készülnünk, midőn olyan ipart kell teremtenünk, melyre a gazdaságpolitikai helyzetben megnyugvással támaszkodhassunk, mely az önállóságra való áttérést lehetővé tegye, hanem szükséges lesz még akkor is, ha arra már rátértünk; szükséges lesz vámterületi önállóságunk mellett is, mely csak úgy lesz igazán áldásos az országra, ha az ipari fejlődést kellően irányítjuk, ha biztosítjuk annak állandóan a fejlődés feltételeit. Ha tehát még akkor is elengedhetetlen lesz az állam iparfejlesztőtevékenysége, mennyivel fontosabb az most, az előkészületek idején. Akkor más, hathhatósabb eszközök is rendelkezésére fognak állani az ipari fejlődésnek, ma azokat még nélkülözzük, tehát nagyobb mértékben kell igénybe vennünk a közvetlen támogatást. Ezt czélozza, ennek egyik eszköze kivan lenni a jelen törvényjavaslat. Azon a nyomon épül ugyan fel, mint az előző három iparfejlesztő czélzatú törvény, csakhogy sokkal nagyobb alapon ós szélesebb keretben. Az eddigi kedvezmények kereteit erősen tágítva, új eszközöket jelöl ki és akar igénybe venni az iparfejlesztésben, megszüntetve azokat a feleslegeges korlátokat is, melyek az eddigi kedvezmény nyujthatását akadályozták. Az igénybe vehető kedvezmények egyik része az adó- és illetékmentesség marad továbbra is. De e kedvezmények kitérj észtet nek az út- és vasutügy terén fontos könnyítésekkel. A támogatás másik része a közvetle i segélynyújtás, melyet a javaslat most törvényben kivan biztosítani. Ha nagy ipart akarunk — és ezt az ország jól felfogott érdekében akarnunk kell — akkor áldozatokat is kell tudnunk hozni érdekében. Kell is hoznunk, még pedig fokozott mórtékben. A lehető legmesszebb menő kedvezményekkel kell biztositanunk egyrészt a hazai tőkék lekötését a hazai iparban, a hazai nyers anyagok itthon való feldolgozását ós hazai munkaerők állandó foglalkoztatását. Minthogy pedig a hazai tőke korántsem elegendő nagy ipar teremtésére, be kell hoznunk külföldi tőkét és segítségül kell hívnunk külföldi szaktudást, hogy segítsen megteremteni gazdasági önállóságunk alapját: az erős magyar gyári ipart. Ennek pedig oly előnyöket kell nyújtanunk, melyek a mi czélunk elérését biztosítani alkalmasak. A külföldi tőke behívását nem teszi kedvezőtlenné az az esetleges tény, hogy e tőke gyümölcsöztetése, vagy is a tiszta nyereség külföldi kézbe jut, mert az ilyen nyereség átlaga 10%, a fennmaradó 90°|) pedig itthon marad nyers termény értékben, munkabérben, és itt végzelt kezelésben. Fokozott mértékben kell igénybe vennünk a közvetlen támogatás eszközét, hogy a mire gazdaság-politikai lekötöttségünk megszűnik, a hazai ipar már megszilárdulva álljon itt. Ezt czélozza a javaslat az a része, mely a közvetlen állami támogatásra vonatkozik. E czél hathatós ós kellő szolgálatára azonban rendes költségvetésünk nem nyújt és nem nyújthat módot. Évi két-három millió koronával nem lehet házi-, kis- és gyáripart fejleszteni. Azaz nem kellően. Hisz