Képviselőházi irományok, 1910. IX. kötet • 183-215. sz.

Irományszámok - 1906-186. Törvényjavaslat az ipari, gyári és kereskedelmi alkalmazottaknak betegség és baleet esetére való biztositásáról

102 186. szám. szert tenni. Évek hosszú tapasztalatai szükségesek élihez és akkor sem lehet pontos számitást tenni. Eddig legalább nem sikerültek még sehol sem a tökéletes díjtételeket biztositó statisztikai számitások. E nélkül pedig a díjszabás nem lehet állandó, tehát épen legfőbb előnye nincs meg. 2. Ennek a rendszernek épen előnye a költségek lassú, fokozatos emelkedése, miután egyáltalán kerülendő, hogy az ipar mindjárt kezdetben nagyon, a balesetbiztosítás költségeinek teljés mértékével terheltessék meg. Ezenkívül az az évi költségemelkedés, melyet a felosztó-kirovó rendszernél a járadékok szaporodása okoz, csak bizonyos ideig tart, addig tudniillik, mig az elhalálozások folytán a járadókélvezők száma egy bizonyos normál számot el nem ér. Ez a szám azután majd az ipari alkalmazottak számának szaporodásával, melyet az ipar fejlődése von maga után, csak lassan és a balesetbiztotás terhei szempontjából könnyen elviselhetőleg fog növekedni. 3. Nem megvetendő előnye a felosztó és kirovó rendszernek az sem, hogy nem köt le oly nagy tőkéket, mint a tőkefedezeti rendszer. E nagy tőkék ugyanis sokkal jobban értékesíthetők az iparban, honnan a tőkefedezeti rendszer által ok nélkül elvonatnak. 4. Igen súlyos következményekkel járhat a tőkefedezeti rendszernél a kamatláb-csökkenés ós nagy nehézségekkel maga a tőkekezelés. A számítás természetesen bizonyos meghatározott kamatláb alapul vétele mellett történik. Ha ez esetleg csökken — a mit legalább ötven évre alapított számítással nem lehet előre megállapítani, — akkor az egybehalmozott nagy tőke kamatoztatásánál állhat be nagy fedezeti hiány, vagyis a járadékok nem fizethetők ki a gyümölcsöztetésből, hiányt kell fedezni. Az alsó-ausztriai munkás balesetbiztosító intézet 1890-ben nagy ankétet rendezett a legelőkelőbb bel- és külföldi mathematikusok között annak a kérdésnek eldöntésére, mi helyesebb, ha megmarad Ausztria balesetbiztosításában a tőkefedezeti rendszer mellett, avagy áttér a felosztó-kirovó rendszerre? Okot erre az ankétre az adott, hogy az osztrák balesetbiztosító pénztárak évről-évre rohamosan emelkedő hiánynyal zárták mérlegeiket, mely hiány milliókra rúgott és a díjszabás többszöri emelését vonta maga után. Ez ankét első és legszembetűnőbb eredménye az a vélemény volt, hogy az osztrák balesetbiztosítás nagy ós kárhoztató hibát követne el, ha a balesetbiztosításnak a tőkefedezeti rendszer mellett való megvalósítása utáni tizenegyedik esztendejében ettől a rendszertől elpártolna ós az egyszerűbb, de különösen kezdetben olcsóbb, évenkint felosztó és kirovó rendszerre térne át. Abszolút előnyeit e két rendszernek a vélemények közül csak kevesebb szakértő vetette össze és azon vélemények közül is, a mélyek a kérdésre csak általánosságban terjeszkedtek ki, a legszakavatottabb szerzők egyike oda nyilatkozott, hogy »mathematikai szempontból tekintve a két rendszer költségei végeredményben egyéniők«. A német birodalmi belügyi hivatal egyik tanácsosa, mint ugyancsak felkórt szakértő, a két rendszer költségbeli különbségeiről mathematikai bizonyításai révén arra az eredményre jutott, hogy a felosztó-kirovó rendszernél az n; n. megállapodási időbeli (Beharrungs-Zustand) járulék, vagyis abban az időpontban, melyben az uj járadékok a már megszűnőkkel kiegyenlittetnek, '28-3°/ü-kal nagyobb, mint az első évben fizetendő költségrészlet, illetve járulék. Ezzel ellentétben a tőkefedezeti rendszer mellett a járulék mindig egyenlő marad, már az első évben éppen ugy, mint a megállapodási idő tartama alatt, ugy, hogy pl. ha a felosztó-kirovó rendszer szerint a járulék az első évben 1000 személy után 700 korona, akkor ezek után az állandósulás idejében